Holtpontra jutott a Koszovó és Szerbia közötti normalizálási folyamat

Holtpontra jutott a Koszovó és Szerbia közötti normalizálási folyamat

15:47 Október 27, 2023

Politika 1088 3 хвилини

Українська

Aggodalomra ad okot, hogy holtpontra jutott a Koszovó és Szerbia közötti normalizálási folyamat – jelentette ki az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben, a két ország kapcsolatának rendezését célzó úgynevezett Belgrád-Pristina párbeszéd péntek hajnalban befejeződött ülését követően.

Josep Borrell, a szerb és a koszovói vezetők részvételével folyatott megbeszélést követően kiadott közleményében kijelentette: a megbeszélés ismét megmutatta, hogy a kialakult helyzet javítását szolgáló egyetlen előre vezető út a párbeszéd folytatása, és bizonyította, hogy az érintett országok európai útja megköveteli a kapcsolatok normalizálását.

Elmondta, a folyamat előre haladását segítené egy, az észak-koszovói szerb többségű önkormányzatok szövetségének létrehozása. Az Európai Unió ragaszkodik ahhoz, hogy a felek éljenek az önkormányzati szövetség létrehozásáról szóló új európai, komoly és kiegyensúlyozott javaslat lehetőségével. Szavai szerint, ez nagy előrelépést jelentene a normalizációs folyamatban, és segíthet elkerülni egy esetleges újabb erőszakhullámot.

 „Sajnos azonban a felek nem voltak készek arra, hogy megegyezésre jussanak” – fogalmazott Borrell. Hozzátette: az unió megköveteli, hogy mindkét fél őszintén vegyen részt a folyamatban, törekedjen a párbeszédre, ugyanis – mint kiemelte – csak így haladhatnak előre az európai úton.

Az EU és partnerei továbbra is kitartanak a folyamat fenntartása mellett és dolgoznak a megállapodás elérésén, ami nem lehetséges úgy, ha mindkét fél ragaszkodik saját, de a másik számára elfogadhatatlan feltételeihez – tette hozzá közleményében az uniós diplomácia vezetője.

 Koszovó 2008-ban kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, de Belgrád továbbra is saját tartományának tartja a többségében albánok lakta déli területet.

A két fél között 2013-ban kezdődtek meg a kapcsolat normalizálását célzó tárgyalások, de 2018-ban meg is szakadtak, mert Koszovó 100 százalékos vámot vezetett be a Szerbiából és Bosznia-Hercegovinából érkező árukra. Az intézkedést később visszavonták. A kapcsolat rendezése mindkét fél számára azért is fontos, mert csak így tudják folytatni a megkezdett uniós integrációt.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei