Oroszország hatalmas terület meghódítására készül

Jelentős mennyiségű fegyvert, fegyverrendszert és katonai felszerelést csoportosított át Oroszország az Északi-sarkkörre az elmúlt években, sőt, nyílt területi igényeket is benyújtottak, mintegy 1,2 millió négyzetkilométernyi kontinentális talapzatra.

A jégsapkák elolvadásával együtt egyre világosabbá válik a terület stratégiai fontossága: a térség nem csupán gazdag nyersanyag-lelőhely, hanem új, a Szuezi-csatorna dominanciáját „veszélyeztető” kereskedelmi útvonal is lehet. Bár Amerika és a szövetségesei aggodalommal figyelik az orosz ambíciókat, a térségért vívott „küzdelemben” Oroszország jelenleg több szempontból is orrhosszal vezet.

Oroszország szép csendben jelentős mennyiségű hadianyagot kezdett el az Északi-sarkkörön belülre csoportosítani az elmúlt években és több olyan hadgyakorlatot is lefolytattak, melyeket az orosz vezetés maga is „példátlannak” nevezett.

Az, hogy az oroszok a régióban gyakorlatoznak egyáltalán nem újdonság: a Szovjetunió idején számtalan ilyen eseményre került sor és több katonai bázist is telepítettek a terület fennhatóságuk alatt álló részén. Ezek a bázisok eredetileg azért jöttek létre, hogy előre tolt támaszpontként szolgáljanak egy Amerika ellen vívott esetleges háború során, ezért számos ilyen komplexum lényegében valamilyen katonai repülőtér – több olyan létesítmény is van köztük ráadásul, amely alkalmas nukleáris csapásmérésre képes bombázók befogadására is. A Szovjetunió összeomlása után jelentős részüket bezárta az orosz vezetés.

Valamikor a 2010-es évek során mégis pálfordulás következett be. Az oroszok felhagytak a bázisok bezárásával, de a régi szovjet támaszpontok újranyitása mellett teljesen új komplexumokat is elkezdtek felhúzni a sarkköri térségben. Nyugati források szerint az elmúlt években összesen 19 katonai bázist kezdett el építeni vagy felújítani Oroszország az Északi-sarkkörön belül.

Az újranyitások mellett az orosz haderő a térségben próbálgat néhányat a legmodernebb saját fejlesztésű fegyvereiből is. Mindezek mellett Oroszország az Északi Flottát is megerősítette új hadihajókkal, jégtörőkkel és tengeralattjárókkal, melyeknek célja többek közt az, hogy átjárhatóbbá tegyék a jégpáncél által borított, hagyományosan hajózhatatlan területeket a sarkkörön. Az oroszok létrehoztak egy új irányítószervezetet is a katonai tevékenységek összehangolására, ez az Északi Flotta Egyesített Stratégiai Parancsnokság néven működik.

Bár a növekvő militarizáció egyértelmű trendnek tűnik, a SIPRI elemzői szerint egyelőre meg sem közelíti a régióba csoportosított haditechnikai állomány a szovjet időkben felhalmozott erőforrások mennyiségét.

Míg a hidegháború során a szovjet régiós expanzió oka egy Amerika elleni esetleges háborúra való felkészülés volt, a mostani orosz aktivitást főleg azzal lehet indokolni, hogy nagyon gyorsan elkezdett olvadni az Északi-sarkkör jelentős részét borító jégpáncél, így egyre könnyebben elérhető a régióban fellelhető nagy mennyiségű nyersanyag – elsősorban olaj, földgáz, kisebb részben pedig gyémántok és nemesfémek. Amerikai becslések szerint a Föld kiaknázatlan kőolaj-készletének 15%-a, földgáz-lelőhelyeinek 30%-a és LNG-lelőhelyeinek 20%-a a régióban található.

A hajózhatóságot évezredeken át gátoló jégréteg olvadása egy új, stratégiai fontosságú tengeri kereskedelmi útvonal létrejöttét is jelentheti a Távol-Kelet és Európa közt, amely csökkentheti a világ Szuezi-csatornától való globális függőséget.

A klímaváltozásnak köszönhetően tehát az Északi-sarkkör nem csupán jelentős nyersanyag-lelőhellyé, hanem stratégiai fontosságú kereskedelmi útvonallá válhat a következő években, évtizedekben.

Oroszország hatalmas előnnyel indul a régió potenciálját kiaknázni kívánó országokkal szemben: szárazföldi területük mintegy 25%-a a sarkkörön belül található, a térségben élő 4 millió ember több mint fele orosz állampolgár. A Jeges-tenger partszakaszának 53%-a Oroszországhoz tartozik, az ország GDP-jének mintegy 10%-át ez a régió termeli. Oroszország földgázkitermelésének 80%-a, illetve kőolaj-kitermelésének 17%-a már most is az Észak-sarkkörhöz tartó területekről származik.

Oroszország egy 1982-ben aláírt ENSZ-egyezményre hivatkozva, 2001-ben jelentős, összesen 1,2 millió négyzetkilométernyi kontinentális talapzatot követelt a magáénak a régióban, mely kérelem elbírálása még mindig a nemzetközi szervezet előtt van.

Oroszország utoljára 2015-ben adott be egy részletes tanulmányt, mellyel alá akarják támasztani a kérelmüket. Ha az ENSZ jogosnak ítéli Oroszország követelését, jelentős mennyiségű terület kereskedelmi ellenőrzése kerülhet orosz ellenőrzés alá, illetve megkapják a térség energiahordozóinak kitermelési jogait is. Az Oroszország által követelt területek egy részét egyébként Dánia is magáénak akarja, arra hivatkozva, hogy kontinentálisan Grönlandhoz tartozik a térség.

Bár Oroszország egyelőre saját határain belül és nemzetközi vizeken mozog, az Egyesült Államok és szövetségesei is aggódnak amiatt, hogy az orosz kormány arra akarja használni katonai erejét, hogy minél nagyobb terület felett vegye át az ellenőrzését az Északi-sarkköri régióban.

A térséggel kapcsolatos vitás kérdéseket, illetve a terület fejlesztésére irányuló projekteket egyébként egy 1996-ban létrejött nemzetközi testület, az Északi-sarkvidéki Tanács látja el; a szervezet nyolc országból – Oroszországból, az Egyesült Államokból, Kanadából, Dániából, Izlandból, Finnországból, Norvégiából és Svédországból áll. Bár alapvetően kooperatív hozzáállás jellemezte eddig a szervezetet, Oroszország viszonya nagyon megromlott a testület több tagjával is az elmúlt években, élen az Egyesült Államokkal, így kérdéses, hogy milyen jövője lesz az Északi-sarkkör menti együttműködésnek. A testületet vezető ország kétévente cserélődik: az idei évtől egészen 2023-ig Oroszország látja majd el ezt a feladatot, a legtöbb „nyugati” ország nyíltan vagy burkoltan amiatt aggódik, hogy az oroszok a tisztséget területi dominanciájuk elmélyítésére szeretnék majd használni, ami tovább mérgezheti a viszonyt a szervezet tagjai közt.

(portfolio.hu)