Rubio: az USA kész beavatkozni Oroszország Ukrajna elleni háborújába, ha esély nyílik a békére
Az USA készen áll arra, hogy beavatkozzon az orosz-ukrán háború menetébe, amint valódi lehetőség nyílik a békemegállapodás megkötésére – jelentette ki csütörtökön Marco Rubio amerikai külügyminiszter, számolt be az rbc.ua hírportál a The Guardian című brit lapra hivatkozva.
A jelentés szerint az amerikai diplomata közölte, hogy az Egyesült Államok továbbra is kész mindent megtenni egy Kijev és Moszkva közötti békemegállapodás aláírása érdekében. „Készek vagyunk minden lehetséges pozitív szerepet betölteni a háború befejezése érdekében. Ehhez olyan dologra lesz szükség, amiben mind Oroszország, mind Ukrajna meg tud egyezni” – hangsúlyozta.

Rubio ezt a kijelentést azután tette, hogy ma Manilában befejezte a tárgyalásait Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel. Az is elismerte nyilvánosan, hogy a Trump-csapat korábbi erőfeszítései ebben a kérdésben sikertelenek voltak. Washington azonban kész folytatni a munkát, ha jelentős változásokat észlel.
„Ha a körülmények és a feltételek úgy megváltoznak, hogy ez lehetővé válik, készen állunk a cselekvésre. Az elnök elkötelezett az ügy mellett, és minden nap, ha lehetőséget látunk a helyzet jobbá tételére, meg fogjuk tenni” – ígérte Marco Rubio, azt is megjegyezve, hogy Trump az orosz-ukrán háborút „ostobaságnak” és „értelmetlennek” tartja.
(vb/rbc.ua)
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás