Már megint végső szakaszukba értek az Iránnal zajló tárgyalások

Már megint végső szakaszukba értek az Iránnal zajló tárgyalások

10:49 Június 10, 2026

Politika 144 2 хвилини

Українська

Donald Trump szerint az Iránnal zajló tárgyalások végső szakaszukba értek, akár napokon belül aláírható a megállapodás.

Az amerikai elnök hétfőn éjszaka New York repülőterén újságírók előtt nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy „nagyon-nagyon közel van egy nagyon erős egyezség”, amit akár 2-3 napon belül aláírhatnak, miután nem maradtak vitás pontok.

Megismételte, hogy a megállapodás létrejöttét követően azonnal megnyílik a Hormuzi-szoros.

Az elnök szerint az Irán ellen érvényben lévő blokád „erőteljesebb a bombázásnál”. Donald Trump közölte, hogy épségben van az Omán partjainak közelében lezuhant katonai helikopter kéttagú legénysége, akiket a tengerből mentettek ki.

Az amerikai hadsereg közel-keleti térségért illetékes Középső Parancsnokságának (Centcom) kedden reggel kiadott közleménye szerint az Apache helikopter járőrfeladatot látott el, amikor hétfőn lezuhant az Ománi-öböl felett. A fedélzetén tartózkodó katonákat két órán belül megtalálták, állapotuk stabil, az incidens okát egyelőre vizsgálják.

Az amerikai elnök a Truth Social közösségi oldalon később azt közölte, hogy a helikoptert Irán lőtte le. „Az Egyesült Államoknak szükségszerűen válaszolnia kell erre a támadásra” – tette hozzá.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei