Irán figyelmeztet: bármikor újra kitörhet a háború Izraellel

Irán figyelmeztet: bármikor újra kitörhet a háború Izraellel

10:08 Augusztus 19, 2025

Politika 1324 2 хвилини

Українська

Irán első alelnöke, Mohammed Reza Aref hétfőn arra figyelmeztetett, hogy „bármelyik pillanatban” újra fellángolhatnak a harcok Izraellel, alig két hónappal a két ország közötti 12 napos háborút követően – írja az MTI.

„Minden pillanatban készen kell állnunk az összecsapásra; máig sem történt még csak tűzszünet sem, inkább az összecsapások leállításáról lehetne beszélni” – fogalmazott Aref Teheránban a nagyobb iráni egyetemek rektoraival tartott megbeszélésén. „Természetesen a vitás kérdések megoldásának létezik tárgyalásos módja is, azonban nem tudjuk, a másik fél mennyire hajlandó erre” – tette hozzá.

Alig egy nappal korábban, vasárnap a Sarg című iráni lap idézte Mohammed Jahja Szafavit, Irán legfőbb vallási és politikai vezetőjének, Ali Hamenei ajatollahnak a katonai tanácsadóját, aki azt mondta, az iszlám köztársaság a legrosszabb forgatókönyvre készül.

Szafavi szintén kiemelte, hogy nincs szó valódi tűzszünetről, a két ország a háború szakaszában van. „Nincs semmiféle protokoll, semmiféle egyezmény sem Izraellel, sem az amerikaiakkal” – tette hozzá.

A 12 napon át tartó, több mint ezer iráni halálos áldozattal járó konfliktus június 24-én ért véget, ezt követően pedig az iráni vezetés és hadsereg többször hangoztatta Teherén felkészültségét egy esetleges újabb összecsapásra, bár leszögezte: Irán nem akar háborút.

A harcoknak Izraelben 28 halottja volt.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei