Trump: az amerikai atomtengeralattjárók már közelebb vannak Oroszországhoz
Az amerikai atomtengeralattjárók már közelebb vannak Oroszországhoz, ez válasz Dmitrij Medvegyev, az orosz Biztonsági Tanács alelnökének nukleáris fenyegetésére – számolt be szombaton az rbc.ua hírportál Donald Trump amerikai elnök Newsmax tévécsatornának adott interjújára hivatkozva.
A jelentés szerint Trump elmondt, hogy Medvegyev „nagyon rossz dolgokat” mondott, amikor a nukleáris fegyverekről beszélt. „És amikor megemlíti a „nukleáris” szót, tudják, kigyullad a szemem, és azt mondom: „Jobb, ha óvatosak vagyunk”, mert ez a végső fenyegetés” – hangsúlyozta az amerikai elnök.

Az amerikai vezető hozzátette, hogy az Egyesült Államoknak mindig készenlétben kell állnia, ezért küldött két atomtengeralattjárót a térségbe. „Csak azt akarom biztosítani, hogy a szavak csak szavak maradjanak, semmi több” – hangsúlyozta Donald Trump.
Amikor az amerikai elnököt megkérdezték, hogy a tengeralattjárók közelebb vannak-e Oroszországhoz, azt válaszolta: „Közelebb vannak Oroszországhoz. Igen, közelebb vannak Oroszországhoz.”
Donald Trump amerikai elnök korábban azt tanácsolta Medvegyevnek, hogy „vigyázzon a szavaira”, miután azt írta, hogy az Ukrajnával kötendő békemegállapodás határidejének kitűzése „közelebb viszi az Egyesült Államokat az Oroszország ellenit háborúhoz”.
(vb/rbc.ua)
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás