Zelenszkij: lemondok, ha becserélhetem magam Ukrajna NATO-tagságára
Volodimir Zelenszkij elnök kijelentette, hogy kész lemondani, ha Ukrajnát felveszik a NATO-ba, és a háború véget ér, ebben az esetben teljesítettnek tekinti a küldetését – számolt be hétfőn az rbc.ua hírportál az államfő vasárnap esti londoni sajtótájékoztatójára hivatkozva.
A jelentés szerint Zelenszkij újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy az államfőváltás nehéz folyamat lesz. „Ami a hivatalomból való távozásomat illeti, nem lesz könnyű leváltani. Vagyis nem elég csak választásokat tartani, engem is távol kell tartani. Vagyis kicsit bonyolultabb. Majd kiderül, hogy velem kell tárgyalni. És mondtam, hogy becserélem magam a NATO-ra, tehát teljesítettem a feladatomat… Ha van NATO és vége a háborúnak, akkor teljesítettem a küldetésemet” – fejtette ki.

Az elnök beszélt a nemzetközi partnerek nyomásáról is, akik megpróbálhatják befolyásolni Ukrajna döntéseit. Bírálta az ilyen megközelítést, hozzátéve, hogy ez ellentmond a demokratikus elveknek.
Úgy tűnik, emberek megmondják az ukránoknak, hogy milyennek kell lennie az elnöküknek. Főleg, ha ezek az emberek hivatalos pozíciókat töltenek be. Ez, hogy őszinte legyek, nem konstruktív és antidemokratikus. Lehet, hogy ez mindenkinek megfelel – Putyinnak és mindenkinek –, a kiút, ha nem vagyok olyan rugalmas, mint mondják. Nos, igen, becserélem magam a NATO-ra, őszintén mondom
– foglalta össze Volodimir Zelenszkij.
(vb/rbc.ua)
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás