Két nap alatt az ügyvezető szlovák kormány két minisztere jelezte távozási szándékát: Rastislav Kácer külügyminiszter pénteken kérte Zuzana Caputová államfőtől megbízatása visszavonását, Samuel Vlcan agrárminiszter pedig már csütörtökön tette ugyanezt. A kérelmek elbírálását későbbre ígérte az államfői hivatal.
A jelenleg szolgálati úton külföldön tartózkodó Rastislav Kácer pénteken jelezte távozási szándékát az államfőnek, ez irányú hivatalos kérelmét azonban egyelőre nem nyújtotta be – közölte a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség az államfői hivatal megerősítésére hivatkozva. Az ügyvezető külügyminiszter távozási szándékának indoklásáról egyelőre nem hoztak nyilvánosságra hivatalos információt.
Az ügyvezető szlovák agrárminiszter – aki áprilisban egészségre káros növényvédőszer-tartalma miatt betiltotta az ukrán gabona és több más termék behozatalát az országba – csütörtökön kézbesítette felmentési kérelmét az államfőnek. Samuel Vlcan távozási szándékát egy, a napokban nyilvánosságra került, a családi cégét érintő állami támogatási üggyel indokolta. A szlovák hírügynökség jelentése szerint Vlcan családi cége 1,4 millió eurós vissza nem térítendő támogatást kapott a környezetvédelmi minisztériumtól. Az államfői hivatal a jövő hétre ígérte a felmentési kérelem elbírálását.
Eduard Heger kabinetje tavaly decemberben megbukott egy – a kormánykoalícióból szeptemberben kilépett liberálisok kezdeményezése alapján – ellene tartott bizalmi szavazáson a pozsonyi parlamentben, s a kormány azóta ügyvezetőként látja el feladatait. A pozsonyi törvényhozás januárban jóváhagyott határozata szerint Szlovákiában szeptemberben tartják meg az előrehozott parlamenti választásokat.
A Heger-kabinet parlamenti bukását követően többször, így az elmúlt napokban is felmerült egy szakértői kormány kinevezésének lehetősége. Ezt a lehetőséget az ellenzéki pártok egy része, köztük a Richard Sulík vezette liberálisok, a Szabadság és Szolidaritás (SaS) és a Peter Pellegrini vezette Hang (Hlas–SD) támogatja. Ezzel ellentétben a szakértői kormány kinevezését instabilitást hozó intézkedésnek tartják a kormánykoalíció pártjai, élükön Eduard Heger ügyvezető kormányfővel, aki rendkívüli televíziós beszédében azt hangsúlyozta, hogy az instabilitás elkerülése érdekében az ügyvezető kormánynak kell maradnia a szeptemberi választásokig.
A legerősebb szlovák ellenzéki párt, az Irány (Smer–SD) szerint a parlamenttel folytatott egyeztetés nélkül, kizárólag az államfő döntése alapján kinevezett, a választók megbízatását nélkülöző szakértői kormány nem lehet megoldás a jelenlegi helyzetre. Az Irány elnöke, Robert Fico ezzel kapcsolatban pénteken bejelentette: az hozhat megoldást, ha a szeptemberre tervezett előrehozott parlamenti választásokat korábban, már júliusban megtartanák, s ezzel összefüggésben pártja rendkívüli parlamenti ülést fog kezdeményezni.
Eduard Heger a kialakult helyzettel kapcsolatban a jövő hétre találkozót jelzett előre Zuzana Caputová államfővel. Egy esetleges szakértői kormány kinevezéséről Szlovákiában az államfő hozhat döntést, akire ilyen esetben ideiglenesen átszáll a kormányzati jogkörök egy része. Caputová korábban nem zárta ki egy szakértői kormány kinevezésének lehetőségét.
Poland's agriculture minister has resigned amid ongoing protests by farmers Announcing his departure, Henryk Kowalczyk said "it is very clear that the basic demand of farmers [regarding Ukrainian grain imports] will not be met by the European Commission" https://t.co/OXaWpYaApz
— Notes from Poland 🇵🇱 (@notesfrompoland) April 5, 2023
Május 27-től már nem Aleksandar Vucic lesz a kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS) elnöke – jelentette be maga az államfő a belgrádi Prva televízióban csütörtök este.
Mint mondta, pártja május végén tart tisztújító közgyűlést, és ő már nem akar indulni a pártelnöki posztért, de tagságát fenntartja. Kiemelte: június végén megalakítja széles körű mozgalmát, a Népi Mozgalom Szerbiáért nevű szervezetet.
Leszögezte, hogy ez egy pártok felett álló mozgalom lesz, tehát nemcsak a Szerb Haladó Párt tagjai léphetnek be, hanem mindazok, akik fontosnak tartják Szerbia felemelkedését.
A politikus közölte: egyelőre nem tudja, hogyan fog kinézni a Szerb Haladó Párt vezetősége, de szerinte az SNS-ből hamarosan kilépnek azok, akik elvesztették vezető beosztásukat, funkcióikat.
Aleksandar Vucic az utóbbi hetekben országjáró körúton vett részt, amelynek során ismertette a létrehozandó mozgalom céljait. Mint mondta, ennek a politikán túlmutató kezdeményezésnek a célja a különböző pártok szimpatizánsainak, valamint a párton kívülieknek az egyesítése lenne. Azokat tömörítené, akik Szerbiát stabil, szabad, a kihívásoknak ellenálló, a nemzeti érdekeket szem előtt tartó és biztos jövőt garantáló országnak látják.
A Prva televízió ellenzéki bírálatokra vonatkozó kérdésére válaszolva Aleksandar Vucic közölte: ha nem tartják legitimnek az államfői megbízatását, kezdeményezzék a visszahívását a parlamentben. Rámutatott, hogy ehhez a 250 tagú képviselőház kétharmados támogatására van szükség, az ellenzéknek pedig csak 85 képviselője van.
Hozzátette: ha szükséges, a Szerb Haladó Párt biztosítja a kétharmadhoz szükséges további szavazatszámot.
Ezt követően viszont népszavazást fognak tartani, hogy kiderüljön, a szerb állampolgárok szerint legitim-e az államfő kinevezése, és szeretnének-e elnökcserét.
„Mindaddig elnök maradok, amíg a nép ezt akarja. Amikor a nép úgy gondolja, hogy áruló és tolvaj vagyok, aki nem az ő érdekeikért küzd, akkor szűnök meg államfőnek lenni” – fogalmazott Aleksandar Vucic, akinek a második köztársasági elnöki megbízatási ideje 2027-ben jár le, és a szerbiai alkotmány értelmében nem indulhat újra az államfői székért.
Poland's agriculture minister has resigned amid ongoing protests by farmers Announcing his departure, Henryk Kowalczyk said "it is very clear that the basic demand of farmers [regarding Ukrainian grain imports] will not be met by the European Commission" https://t.co/OXaWpYaApz
— Notes from Poland 🇵🇱 (@notesfrompoland) April 5, 2023
Pénteken lemondott Dominic Raab brit miniszterelnök-helyettes, aki ellen számos panasz érkezett a munkatársaival szembeni bánásmódja miatt.
A BBC World hírportálja arról számolt be, hogy Raab magától dönthetett a lemondás mellett, arra nem Rishi Sunak kormányfő szólította fel.
Raab egyben az igazságügyi minisztériumot is vezette, arról a posztjáról is lemondott, miután minisztériumi beosztottjai panaszt emeltek ellene.
A pénteken lemondott miniszterelnök-helyettes elnézést kért a „túlzott stresszért”, amit szigorú munkamódszerei révén a munkatársainak okozhatott.
A politikus ugyanakkor hangsúlyozta, az ellene indított vizsgálat során kettő kivételével valamennyi panaszt elvetettek, és azt a kettőt sem tartja megalapozottnak, amelyeknek végül helyt adtak – írja a BBC World hírportálja.
A Sky News tudósításában kiemelik, hogy Dominic Raab „nagyon elégedetlen a körülményekkel, amelyek miatt úgy érezte, hogy le kell mondania”.
Hangsúlyozta, hogy szerinte egy miniszter számára alapvető fontosságú, hogy közvetlen visszajelzést adhasson a munkájukról a beosztottjainak.
Poland's agriculture minister has resigned amid ongoing protests by farmers Announcing his departure, Henryk Kowalczyk said "it is very clear that the basic demand of farmers [regarding Ukrainian grain imports] will not be met by the European Commission" https://t.co/OXaWpYaApz
— Notes from Poland 🇵🇱 (@notesfrompoland) April 5, 2023
Stressed the importance of providing weapons for🇺🇦, sanctions and isolation of 🇷🇺, holding 🇷🇺 accountable, #PeaceFormula by @ZelenskyyUa, rebuilding of 🇺🇦
Felmondott az a holland diplomata, akit kevesebb mint három hete neveztek ki, hogy támogassa az ország részvételét Ukrajna újjáépítésében. Állítólag azért mondott fel, mert új könyvében bizonyos megkérdőjelezhető kijelentéseket tett – jelentette be a holland kormány.
Ron Van Dartel korábban Hollandia szerbiai, lengyelországi és oroszországi nagykövete volt – írja a Sky News.
Az RTL holland műsorszolgáltató arról számolt be, hogy Van Dartel a könyvében azt írta, hogy az ukránok is oroszok. Ezt nem szabad elfelejtenünk. Ez a valóság.
Van Dartel még a kinevezése előtt tette a fenti kijelentéseket, de azok csak azután kerültek nyilvánosságra, hogy elfoglalta új beosztását.
A minisztérium közlése szerint „Ron Van Dartel felismerte, hogy az elhangzott kijelentésekkel nem tud tovább hitelesen működni, ezért úgy döntött, hogy azonnali hatállyal lemond pozíciójáról.”
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Felmondott az a holland diplomata, akit kevesebb mint három hete neveztek ki, hogy támogassa az ország részvételét Ukrajna újjáépítésében. Állítólag azért mondott fel, mert új könyvében bizonyos megkérdőjelezhető kijelentéseket tett – jelentette b...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1682090700
[modified] => 1682077693
)
[title] => Három hét után felmondott a holland megbízott, aki szerint az ukránok is oroszok
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=76658&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 76658
[uk] => 76777
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 76659
[image] => Array
(
[id] => 76659
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/ron-van-dartel.webp
[original_lng] => 8886
[original_w] => 445
[original_h] => 267
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/ron-van-dartel-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/ron-van-dartel-300x180.webp
[width] => 300
[height] => 180
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/ron-van-dartel.webp
[width] => 445
[height] => 267
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/ron-van-dartel.webp
[width] => 445
[height] => 267
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/ron-van-dartel.webp
[width] => 445
[height] => 267
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/ron-van-dartel.webp
[width] => 445
[height] => 267
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/ron-van-dartel.webp
[width] => 445
[height] => 267
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1682104205:8
[_thumbnail_id] => 76659
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 565
[_oembed_5011f56e6a491fbf69ecc8255d116064] =>
Poland's agriculture minister has resigned amid ongoing protests by farmers Announcing his departure, Henryk Kowalczyk said "it is very clear that the basic demand of farmers [regarding Ukrainian grain imports] will not be met by the European Commission" https://t.co/OXaWpYaApz
— Notes from Poland 🇵🇱 (@notesfrompoland) April 5, 2023
Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdán elfogadta Henryk Kowalczyk agrárminiszter lemondását – jelentette az Interia hírügynökség.
A kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) politikusa szerdai sajtótájékoztatóján azzal indokolta döntését, hogy úgy látja, az Európai Bizottság nem fogja teljesíteni a lengyel gazdák alapvető követelését, a Közép- és Kelet-Európát (valamint Észak-Afrikát) elárasztó olcsó ukrán gabona elleni védővámok bevezetését.
Az eset pikantériája, hogy Henryk Kowalczyk éppen szerdán jelentette be lemondását, amikor Volodimir Zelenszkij hivatalos látogatásra érkezett Varsóba.
A nagyobbik kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) szóvivője azzal magyarázta a változtatást, hogy új fejezetet akarnak nyitni a gazdákkal való kapcsolatokban. A PiS már meg is nevezte Kowalczyk utódját Robert Telus személyében, aki a párt egyik legnépszerűbb politikusa.
A szóvivő hozzátette: nem kívánnak minden felelősséget a miniszterre hárítani a gabonaárak körül kialakult országos feszültségek miatt, és Kowalczyk miniszterelnök-helyettesként továbbra is a lengyel kormány tagja marad.
Erre hivatkozva Lengyelország több pontján tiltakozó megmozdulásokba kezdtek a gazdák, és a következő napokban, hetekben is sztrájkokat terveznek a gabonatermelők.
Morawiecki kormányfő kedden arra szólította fel a tüntetőket, hogy tartsák be a múlt heti megállapodást, és adjanak a kormánynak időt az intézkedések végrehajtására.
Poland's agriculture minister has resigned amid ongoing protests by farmers Announcing his departure, Henryk Kowalczyk said "it is very clear that the basic demand of farmers [regarding Ukrainian grain imports] will not be met by the European Commission" https://t.co/OXaWpYaApz
— Notes from Poland 🇵🇱 (@notesfrompoland) April 5, 2023
Aláhúzta: a lengyelországi gabonaraktárak kezdenek megüresedni, az ukrajnai szállítmányok nagyrészt tranzitként haladnak át az országon.
Kowalczykot 2021 őszén nevezték ki mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszterré. Az Interia hírügynökség értesülései szerint a politikus kormányfőhelyettesként továbbra is tagja marad a kormánynak.
Az ukrajnai gabonaexport ügye is egyik témája volt Zelenszkij elnök szerdai varsói tárgyalásainak.
Poland's agriculture minister has resigned amid ongoing protests by farmers Announcing his departure, Henryk Kowalczyk said "it is very clear that the basic demand of farmers [regarding Ukrainian grain imports] will not be met by the European Commission" https://t.co/OXaWpYaApz
— Notes from Poland 🇵🇱 (@notesfrompoland) April 5, 2023
Az Európai Unió egyik vezető tisztviselője távozik a közlekedéspolitikáért felelős posztjáról, miután kiderült, hogy ingyenes repülőutakat és ajándékokat fogadott el Katartól – írta a Politico.
Henrik Hololei, az Európai Bizottság közlekedési osztályának a főigazgatója szerdán bejelentette, hogy távozik a posztjáról, hogy helyette vezetői felelősség nélküli tanácsadó legyen az intézmény külpolitikai osztályán. A tisztviselő lemondására azután került sor, hogy kiderült: 2015 és 2021 között kilenc alkalommal repült ingyen a Qatar Airways légitársasággal a katari kormány jóvoltából, miközben Brüsszel és Doha egy légi közlekedési megállapodásról tárgyalt.
A véglegesített szerződés erősen az Öböl menti ország számára kedvezett, és a katari légitársaságokat komoly előnyhöz juttatta az európai piacon, miközben az uniónak csak elhanyagolható nyereségei voltak a megegyezésből.
A nyilvánosságra hozott információk miatt az Európai Bizottságot kemény kritikák érték, a tisztviselőktől a szabályok felülvizsgálatát és azonnali belső vizsgálatot követeltek. Bár a bizottság kezdetben ragaszkodott ahhoz, hogy Hololei nem szegett meg semmilyen szabályt, csöndben hozzáfogott ugyanezen szabályok szigorításához.
Hololei ellen most belső vizsgálat indult, információk szerint az intézmény felszólította, hogy mondjon le a tisztségéről – legalább átmenetileg –, és foglaljon el egy kevésbé aktív pozíciót.
Ez az epizód az EU számára rendkívül érzékeny időszakban indult el. A brüsszeli intézmények már most is a hírnevük megmentéséért küzdenek a Katargate korrupciós botrány közepette, amely szerint külföldi kormányok több milliárd euróval fizettek le EP-képviselőket, hogy az ő érdeküket szolgálják Brüsszelben.
Ursula von der Leyen, a bizottság elnöke a sorozatos botrányok fényében fogadkozott, hogy leszámol a korrupcióval, és egy olyan etikai felügyeleti szerv létrehozása mögé állt, amely az összes uniós intézményben képes lenne a visszaélések kivizsgálására és szankcionálására. Azonban a parlamenttel szemben, amelyben jelenleg is a korrupcióellenes reformokról szólnak a tárgyalások, a bizottság és az EU Tanácsa elvileg nem érintett a botrányban, és eddig semmilyen belső változtatást nem terveztek.
A Hololei-ügy azonban, amelynek a középpontjában egy magas rangú tisztviselő állt, aki szorosan részt vett egy az Öböl menti állam számára létfontosságú nagy közlekedési üzletben, kiterjesztette a vizsgálat fókuszát az Európai Bizottságra, amelynek feladata az uniós jogszabályok előterjesztése.
Poland's agriculture minister has resigned amid ongoing protests by farmers Announcing his departure, Henryk Kowalczyk said "it is very clear that the basic demand of farmers [regarding Ukrainian grain imports] will not be met by the European Commission" https://t.co/OXaWpYaApz
— Notes from Poland 🇵🇱 (@notesfrompoland) April 5, 2023
Poland's agriculture minister has resigned amid ongoing protests by farmers Announcing his departure, Henryk Kowalczyk said "it is very clear that the basic demand of farmers [regarding Ukrainian grain imports] will not be met by the European Commission" https://t.co/OXaWpYaApz
— Notes from Poland 🇵🇱 (@notesfrompoland) April 5, 2023
Natalia Gavrilita moldáv miniszterelnök bejelentette a kormány lemondását pénteken.
Az Európa egyik legszegényebb országának számító, 2,5 milliós népességű Moldova súlyos gazdasági gondokkal küzd, ukrán menekültek nagy tömegéről gondoskodik, és rendkívül magas infláció terheli, ami miatt nemrég utcai tüntetések is voltak. Komoly energiaválság is sújtja az országot, miután Moszkva jelentősen csökkentette a gázszállítást Moldovába.
Gavrilita 2021 augusztusában lépett hivatalba, miután pártja, a Cselekvés és Szolidaritás Pártja (PAS) többséget szerzett a parlamenti választásokon azzal a választási ígérettel, hogy megtisztítja az országot a korrupciótól.
Pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta: „senki nem számított arra, hogy a másfél éve hivatalba lépett kormánynak ilyen sok válságot kell majd kezelnie Oroszország Ukrajna elleni agressziója miatt”. Korrupcióellenes, Európa-párti célkitűzésekkel vettem át az ország vezetését egy olyan időszakban, amikor valamennyi állami intézményt áthatotta a korrupció, és az oligarchák úgy érezhették, érinthetetlenek” – tette hozzá, megjegyezve:
„Moldova ellenségei arra számítottak, hogy kormánya majd ugyanúgy cselekszik, mint a korábbi vezetők, akik feladták az energetikai érdekeket, és rövid távú előnyökért elárulták a nemzeti érdekeket”. Maia Sandu moldovai államfő közölte: konzultálni fog a parlamenti pártokkal, és új miniszterelnök-jelöltet fog kormányalakítással megbízni.
Poland's agriculture minister has resigned amid ongoing protests by farmers Announcing his departure, Henryk Kowalczyk said "it is very clear that the basic demand of farmers [regarding Ukrainian grain imports] will not be met by the European Commission" https://t.co/OXaWpYaApz
— Notes from Poland 🇵🇱 (@notesfrompoland) April 5, 2023
Dmitro Lubinec, az ukrán parlament emberi jogi biztosa kilépett az Európai Ombudsmani Intézet (EOI) nevű nemzetközi szövetségből tiltakozásul amiatt, hogy a testület egy magas rangú osztrák tagja Ausztriából szerinte jogellenesen Oroszországba küldött két ukrán fiatalt.
„Sürgős levelet küldtem az Európai Ombudsmani Intézet tagjainak a szövetségből való kilépésről. E lépés annak a következménye, hogy két ukrán fiatal tartózkodott az Osztrák Köztársaság területén az orosz fegyveres agresszió miatt, az Európai Ombudsmani Intézet (EIO) emberi jogi aktivistája pedig az Oroszországi Föderáció területére küldte őket” – fejtette ki az ukrán ombudsman.
Az Ukrajinszka Pravda hírportál hozzátette, hogy sajtóértesülések szerint ezt Josef Siegele, az EIO főtitkára, a szövetség igazgatótanácsának tagja és Tirol ombudsmanhelyettese tette.
A Tiroler Tageszeitung osztrák helyi lap cikke szerint Tatyjana Moszkalkova orosz emberi jogi biztos, aki szintén az EIO tagja, kezdeményezte a 16 éves fiú és a 17 éves lány átadását a Moszkvában lévő anyáknak.
A fiatalok egy 5 tagú sportcsapattal és edzőjükkel érkeztek Tirolba tavaly márciusban Kelet-Ukrajnából.
Az illetékes tiroli hatóság később megállapította, hogy a felügyeleti jog a két fiatal szüleit illeti meg. Az osztrák hatóságok vizsgálatot indítottak Siegele cselekedete miatt, akit időközben felmentettek tisztségéből az EIO-nál. Dmitro Lubinec hangsúlyozta, hogy Siegele tettei megsértik a polgári személyek háború idején való védelméről szóló genfi egyezményt.
Az ukrán ombudsman szerint az EIO nem folytatott le belső vizsgálatot, és nem szabott ki büntetést főtitkárára, ezen felül a szervezet elnöke sem válaszolt Lubinec megkeresésére. Az Európai Ombudsmani Intézet tagadja, hogy köze lett volna a január 8-án történtekhez.
Poland's agriculture minister has resigned amid ongoing protests by farmers Announcing his departure, Henryk Kowalczyk said "it is very clear that the basic demand of farmers [regarding Ukrainian grain imports] will not be met by the European Commission" https://t.co/OXaWpYaApz
— Notes from Poland 🇵🇱 (@notesfrompoland) April 5, 2023
Pornót nézett a telefonján a Koszovóról szóló parlamenti ülésen a múlt héten, ezért kedden lemondott képviselői mandátumáról egy szocialista politikus Szerbiában.
Zvonimir Stevicet, a kormánykoalíció kisebbik pártjának, a Szerbiai Szocialista Pártnak (SPS) a képviselőjét lencsevégre kapták, ahogy szexuális tartalmú videókat nézeget, amíg képviselőtársai arról vitáznak a parlamentben, hogyan lehetne megoldani a Szerbia és Koszovó közötti vitát, illetve milyen módon lehetne elérni, hogy Szerbiának ne kelljen elismernie Koszovó függetlenségét. Miután a felvétel a nyilvánosság elé került, maga a szocialisták elnöke, Ivica Dacic külügyminiszter szólította fel Zvonimir Stevicet a lemondásra. Aleksandar Vucic köztársasági elnök a múlt héten vett részt a parlament ülésén, és ott ismertette azt a nemzetközi javaslatot, amely Szerbia és Koszovó kapcsolatát rendezné. Az ülést követően elégedetlenségének adott hangot, mert szerinte a kormánykoalíció részét képező SPS tagjai nem voltak eléggé aktívak a vitában. Emellett saját párttársairól, a Szerb Haladó Párt (SNS) képviselőiről is bíráló megjegyzéseket fogalmazott meg. Mint mondta, elege van azokból, akik a pártra hivatkozva akarnak meggazdagodni, amikor viszont az országért kellene harcolni, akkor hátat fordítanak. A Vecernje Novosti című belgrádi napilap olyan információkat is megjelentetett, amelyek szerint Aleksandar Vucic arra is kész, hogy szakítson koalíciós partnerével, és már akár szeptemberben előrehozott parlamenti választásokat tarthatnának az országban. Annak ellenére, hogy tavaly kezdte meg második, ötéves államfői mandátumát, Aleksandar Vucic állítólag azt is kijelentette, hogy kész lenne miniszterelnök-jelöltként indulni egy esetleges választáson. Szerbiában az elnökválasztással egy időben, tavaly tavasszal tartottak előrehozott parlamenti választásokat, s ezek eredményeként nagyszámú ellenzéki politikus került be a parlamentbe. A Szerb Haladó Pártnak a Szerbiai Szocialista Párttal, valamint a Vajdasági Magyar Szövetséggel együttvéve csak kismértékű többsége van a képviselőházban.