Lukasenka szerint a Fehéroroszország elleni fenyegetések igazolják a nukleáris elrettentés koncepcióját

Lukasenka szerint a Fehéroroszország elleni fenyegetések igazolják a nukleáris elrettentés koncepcióját

16:49 Április 26, 2024

Politika 503 2 хвилини

Fehéroroszország olyan súlyos belső és külső fenyegetésekkel néz szembe, amelyek miatt meg kellett változtatni az ország nemzetbiztonsági koncepcióját, és engedélyeznie kellett, hogy Oroszország több tucat taktikai nukleáris fegyvert telepítsen a területére – jelentette ki csütörtökön Aljakszandr Lukasenka fehérorosz államfő.

A törvényhozással párhuzamosan működő Összfehéroroszországi Népi Gyűlés éves ülésén Lukasenka emellett közölte, hogy az ellenzék azt tervezi, hogy átveszi az irányítást az ország egyik nyugati körzetében, és támogatást kér a NATO-csapatoktól. Állítását a fehérorosz ellenzék vezetői nevetségesnek minősítették.

A csütörtöki ülésen Ivan Tertel, a fehérorosz állambiztonsági szolgálat (KGB) vezetője azt mondta, hogy a NATO-tag Litvániából drónokat indítottak Minszk ellen, de a szolgálat meghiúsította a támadásokat. Litvánia ugyanakkor tagadta, hogy ilyesmire bármikor is sor került volna.

Tertel közölte továbbá, hogy a fehérorosz biztonsági szervek naponta akadályozzák meg, hogy Ukrajnából fegyvereket csempésszenek be Fehéroroszországba „terrortámadások és szabotázsakciók végrehajtásának céljából”.

Lukasenka szerint a jelenlegi realitások az ország védelmi doktrínájának megváltoztatását teszik szükségessé, amelynek szavai szerint „új feladata van: „a nukleáris elrettentés”.

„Azoknak, akik ebbe az irányba terelnek bennünket, tudniuk kellene erről, és racionálisan kellene felmérniük átgondolatlan döntéseik egyenes következményeit, hogy finoman fogalmazzak” – idézte az államfőt a Belta állami hírügynökség.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei