A nyugati légvédelmi rendszerek Lengyelországban csak a NATO légterét védik – lengyel védelmi miniszter
A nyugati légvédelmi rendszerek, amelyeket Lengyelország kap, csak a NATO-tagországok légterét védik, különös tekintettel az ukrajnai segélyszállításban részt vevő lengyel logisztikai központra – jelentette ki szerdán Wladyslaw Kosiniak-Kamysz lengyel védelmi miniszter, számolt be az rbc.ua hírportál a TVN24 lengyel tévécsatornára hivatkozva.
A jelentés szerint Kosiniak-Kamysz elmondta, hogy az F-35-ös repülőgépek, valamint a NASAMS és a Patriot légvédelmi rendszerek lengyelországi telepítéséről van szó. Ezeket Norvégia és Németország adja át. Mint hangsúlyozta, más szövetségesek is támogatni fogják Lengyelországot az év során. A szavai szerint készen áll egy egész lengyel biztonsági terv.
A lengyel védelmi miniszter hozzátette, hogy a nyugati rendszerek védik majd a NATO-országok légterét. „Lengyelország frontország. Légtérsértések történtek Lengyelországban, Romániában és Lettországban. Meg kell erősíteni a légtérvédelmet” – szögezte le Wladyslaw Kosiniak-Kamysz, miközben „drámainak” nevezte az Ukrajnát ért orosz légicsapásokkal kapcsolatos helyzetet.
(vb/rbc.ua)
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás