Kozma József a felső-Tisza-vidéki magyarság helyzetéről

Cserkész, önkéntes, a KMKSZ alapszervezeti elnöke, mindemellett városi képviselő, és nem mellesleg családapa – ő Kozma József, a felső-Tisza-vidéki Huszt magyar közösségének hosszú évtizedek óta aktív szervezője. Cikkünkben a huszti szórványmagyarság helyzetéről mesél.

– Mikor és hol született, illetve hol folytatta tanulmányait?

– 1965. április 9-én születtem Huszton egyszerű polgári családban, amelyben egyszerre négy nemzetiség vére is keveredik: olasz, sváb, ruszin és magyar. A huszti általános iskola elvégzése után felvételiztem a helyi ipari szakmunkásképzőbe, ahol vasesztergályosi szakmát szereztem. Éveken keresztül esztergályosként dolgoztam, mellette elkezdtem a vízvezeték-szereléssel foglalkozni. Volt egy 90 éves nagynéném, aki túlélte a két világháborút, és mindig azt mondta: „Józsi, mindig a víz mellett forogj, mert a víz az élet!” Mivel szeretem ezt a munkát, így a mai napig ezt csinálom magánemberként.

– Hogyan jött az életébe a közösségi munka, a szervezés?

– Szüleim patrióták voltak, nagyon sokat hallottam tőlük a régi magyar időkről. Gyermekkoromban több nyarat töltöttem az ungvári nagyszüleimnél, ott is sokat hallottam a régi időkről (egyébként anyai vonalon a család nemesi származású). Így a magyar szellemi élet már a családi körben elültetődött bennem. Sokat adott nekem lelki vezetőm, Hidász Ferenc atya tanítása is. Iskolás éveimben szintén igyekeztem aktívan tevékenykedni. Később cserkészképző táborban vettem részt, ahol ott volt Popovics Béla és Popovics Pál is. Egy évre rá megalakítottuk a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetséget. Az első cserkésztábort itt, Huszton szervezték meg. Ettől kezdve rendszeresen részt vettem a cserkésztáborokban, szerveztem a fiatalok részvételét a programokon. A későbbiekben csatlakoztam a Katolikus Karitász missziómunkájához, amelyet a mai napig végzek itt, Huszton.

– A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Huszti Alapszervezetének elnökeként is tevékenykedik…

– Tizenhét évig dolgoztam az alapszervezetben mint alelnök, ezt követően – mikor megüresedett a hely – engem kértek fel az elnöki pozíció betöltésére, amelyet immáron hét éve látok el. Számos projektben részt vettünk az elmúlt évek során. Kulturális programjaink vannak, ezek közül az egyik legnagyobb a Bethlen-nap, amelyet a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezettel közösen szervezünk. Emellett a helyi közösséggel igyekszünk mindig ott lenni azokon a programokon, amelyeket a KMKSZ megyei szinten rendez. Az alapszervezet a várossal is jó kapcsolatot tart fenn. Jelenleg a huszti vár körüli táj rendbetétele és a várba vezető út aszfaltozása zajlik, ebben is igyekszünk folyamatosan segíteni a városi vezetőségnek.

– Ön az elmúlt választások során a KMKSZ pártjának színeiben bejutott a városi tanács képviselő-testületébe, ahol a KMKSZ-frakciót is vezeti.

– Öt évvel ezelőtt a KMKSZ-től három képviselő is bejutott a városi tanácsba. Ez nagy eredményt jelentett a felső-Tisza-vidéki szórványmagyar közösség érdekképviselete szempontjából. Idén ismét választásra kerül sor, amely – úgy gondolom – nem lesz egyszerű. Itt, a végeken igazán nehéz helyzetben vagyunk, hiszen a jelenlegi koronavírus-járvány miatt egyre többen hagyják el a várost, és költöznek külföldre, valamint rengetegen dolgoznak Európa-szerte, akik nem biztos, hogy haza tudnak jönni a választásokra. Viszont bármennyire is nehéz, a munkát folytatni kell.

– Ön pontosan milyen tevékenységet lát el képviselőként?

– A költségvetési bizottság tagjaként dolgozom. A képviselőség napi huszonnégy óra munkát igényel. Igyekszem mindig ott segíteni, ahol tudok, a saját körzetemből napi szinten hívnak különböző problémák megoldása miatt. Gyakorlatilag folytonos kapcsolattartás alakult ki az évek során a polgárokkal a körzetemben. Netán egy haláleset történik, tűzvész, bármi, akkor mindig hívnak, telefonálnak, valamikor éjjel is. Tehát ez a feladat napi szinten jelen van az életemben.

– Hogyan látja Huszton, a magyarság egyik végvárban, milyen a magyar közösség helyzete?

– Sajnos jelentős a kivándorlás. Nagyon kevesen maradtunk, ez nagy problémát jelent. Az ifjúság sem akar maradni, mert nem lát itt jövőt a gazdasági helyzet miatt. De abban bízom, hogy akik itt vannak, azokat a fiatalokat integrálni tudjuk a magyar közösségi életbe. Igyekszem ezért mindent megtenni, mert hiszem, hogy hosszú távon a fiatalokban van a közösségünk jövője, ezért minden lehetőséget és pozíciót próbálok helyi szinten biztosítani számukra.

(Váradi Enikő/Kárpátalja hetilap)