Európai vezetők Kínában próbálják megoldani az ukrán háborút

Európai vezetők Kínában próbálják megoldani az ukrán háborút

11:11 Március 25, 2023

Politika 846 4 хвилини

Українська

Emmanuel Macron francia elnök pénteken, az európai uniós tagországok állam-, illetve kormányfőinek brüsszeli találkozója után tartott sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy áprilisban az Európai Bizottság elnökével, Ursula von der Leyennel együtt Pekingbe utazik, hogy tárgyalásokat folytasson Hszi Csin-ping kínai elnökkel az ukrajnai háborúval kapcsolatban.

A francia elnök kijelentette: a bizottság elnökével együtt egységesen próbálják majd meggyőzni a pekingi vezetést: gyakoroljon nyomást Moszkvára annak érdekében, hogy véget vessen ukrajnai háborújának.

Macron a sajtótájékoztatón hangsúlyozta annak a most született uniós megállapodásnak a fontosságát, amelynek értelmében az EU közös beszerzésen keresztül egy év alatt egymillió lőszert fog biztosítani az ukrán védelmi erőknek. Kiemelte, hogy az uniós csúcson a tagállamok megerősítették eltökéltségüket abban, fellépnek az Ukrajnában elkövetett bűncselekmények büntetlensége ellen, és támogatják a nemzetközi bíróságok munkáját ezen a területen.

Az energiaügyekről szólva a francia államfő azon a véleményen volt, hogy az EU a számos borúlátó előrejelzéshez képest sokkal jobb helyzetben lesz a tél végén, mivel a gázkészleteket továbbra is feltöltve tartják. Kiemelte, hogy Franciaország nagymértékben befektetett a megújuló energiába, de felhívta a figyelmet az atomenergia dekarbonizációs folyamatokban játszott fontos szerepére is.

Az uniós csúcs euróövezettel foglalkozó pénteki tanácskozásával kapcsolatban elmondta, hogy a tagállami vezetők, Christine Lagarde-dal, az Európai Központi Bank elnökével tárgyaltak az európai bankszektor helyzetéről. Macron hangsúlyozta: az európai bankrendszer szilárd alapokon áll az e területre vonatkozó uniós szabályozásoknak köszönhetően.

Tanultunk a múltbeli válságokból. Ma az euróövezet az a terület, ahol a bankok a legstabilabbak, mert szoros figyelemmel követték a 2008-as pénzügyi válságból eredő banki szolvencia- és likviditási mutatókat.

Emmanuel Macron hazájának belpolitikai helyzetére is kitért. Elmondta, hogy az ő kérésére halasztják el III. Károly brit uralkodó és hitvese, Kamilla királyné párizsi látogatását, amely vasárnaptól szerdáig tartott volna, mert a nyugdíjreformok elleni tüntetések miatt „komolytalan lett volna” azt fenntartani „A francia kormány olyan körülmények között szeretné vendégül látni a brit uralkodót, amelyek „méltóak a két ország baráti viszonyához” – jelentette ki. Felvetette, hogy a királyi pár a nyár elején látogathatna Franciaországba, és megerősítette, hogy részt fog venni az új brit uralkodó koronázási ceremóniáján.

Hangsúlyozta azt is, hogy a francia parlament a tüntetések ellenére is működik. „Haladunk előre, az ország nem állhat meg” – hangsúlyozta. Elítélte az erőszakos demonstrációt, és támogatásáról biztosította a rendvédelmi szerveket, akik véleménye szerint „példamutató munkát” végeznek.

(portfolio.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei