Harminc év után nyitják újra az örmény–török határt

Harminc év után nyitják újra az örmény–török határt

09:20 Március 25, 2023

Politika 1724 2 хвилини

Українська

Három évtized után újra állandó határátkelőket nyitnak az Örményország és Törökország közötti határon – közölte az örmény külügyminiszter pénteken.

Ararat Mirzoján elmondta, hogy a határnyitást fokozatosan tervezik véghezvinni. Ennek értelmében a turistaszezon kezdetéig csak a diplomaták és harmadik országbeli állampolgárok kelhetnek át a határon. A két ország közötti légiforgalmat már korábban helyreállították.

Ankara először februárban nyitott határátkelőt a szárazföldön, amikor – a több tízezer halálos áldozatot követelő földrengés után – Örményország humanitárius segélyt és a mentésben segítő szakembereket küldött az érintett törökországi régiókba.

A szárazföldi határt 1993-ban Törökország Azerbajdzsán támogatásának jeléül egyoldalúan zárta le,
miután az örmény többségű Hegyi-Karabah egyoldalúan elszakadt Azerbajdzsántól, ami éles konfliktust szült Örményország és Azerbajdzsán között.

Folyamatos feszültséget okoz Ankara és Jereván viszonyában a törökországi örmények százezreinek több mint száz évvel ezelőtti lemészárlása, illetve az is, hogy Ankara tagadja, hogy ezzel népirtást követtek volna el.

(MTI)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei