Stoltenberg: „Oroszország több ezer katonát vont össze az ukrán határ mentén. Nem vagyunk biztosak abban, hogy ez csak blöff”

Stoltenberg: „Oroszország több ezer katonát vont össze az ukrán határ mentén. Nem vagyunk biztosak abban, hogy ez csak blöff”

12:41 November 28, 2021

Politika 1970 2 хвилини

Українська

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár kijelentette: „több ezer orosz katonát vontak össze” Ukrajna határánál, és egyben Moszkvát fokozatos csökkentésre szólította fel. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a szövetség továbbra is nyitott az együttműködésre, számolt be a Welt.

„Idén másodszor figyelhetjük meg, hogy Oroszország katonák ezreit vonja össze az ukrán határ mentén: ezek katonai felszerelések, például tankok, tüzérség és drónok, valamint szárazföldi erők. Nem tudom, mik Oroszország szándékai. De láthattuk, hogy Oroszország korábban erőszakot alkalmazott szomszédjai ellen. Ezért nem vagyunk biztosak abban, hogy ez csak blöff” – jelentette ki Stoltenberg.

Az észak-atlanti szövetség vezetője elmondása szerint készen állnak Ukrajnának „politikai és gyakorlati támogatást nyújtani, hogy az ország megvédhesse magát az agressziótól”.

Cenzor.NET

  

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei