Az EU megtiltja Fehéroroszországnak, hogy repülőgépeket béreljen Európában, és a migrációs válságban érintett személyek „feketelistáját” hozza létre

Az EU megtiltja Fehéroroszországnak, hogy repülőgépeket béreljen Európában, és a migrációs válságban érintett személyek „feketelistáját” hozza létre

11:50 November 28, 2021

Politika 1716 5 хвилин

Українська

Az európai sajtó közölte, november 23-án az Európai Parlament strassburgi ülésén Charles Michel, az Európai Tanács valamint Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke felszólalásában az EU további lépéseit ismertette a fehérorosz határon kialakult a „migrációs válság” kapcsán.  

„Európa nem migrációs válsággal néz szembe, hanem az EU által nem elismert totalitárius rezsim destabilizálására tett kísérletével” – mondta az Európai Bizottság elnöke. Sőt, elmondása szerint „a kihívás az egész Európai Uniónak szól”. Ursula von der Leyen kijelentését Charles Michel, az Európai Tanács elnöke is támogatta, és hozzátette: „Nem engedhetjük meg ezeket a megfélemlítési kísérleteket!”.

Charles Michel közölte, hogy az EU megtiltja európai gépek bérbeadását a Belavia fehérorosz állami légitársaságnak. „A Belavia flottájának nagy részét az EU társaságai által bérelt repülőgépek teszik ki… Ennek a megszüntetéséről meghozzuk az megfelelő döntést. Ez a döntés elkerülhetetlen” – mondta az Európai Unió állandó elnöke az Európai Parlament plenáris ülésén Strassburgban.

Ismertté vált, hogy az Európai Bizottság újabb „fekete listát” állít össze, amelynek értelmében szankciókat vetnek ki azokra a turisztikai és fuvarozó társaságokra, amelyeknek közük van a közel-keleti migránsok illegális Fehéroroszországba való szállításához, közölte a képviselőkkel Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke. Elmondása szerint a közel-keleti migránsokat, akik az elmúlt hetekben érkeztek Fehéroroszországba, „szégyenletes módon hamis ígéretekkel tévesztik meg”.  

„A fehérorosz rezsim stratégiája az utazási irodák és közvetítőik közbenjárására alapul. Vannak speciális utazási irodák, amelyek komplex csomagokat kínálnak: vízumot, repülőjegyet, szállodát és eléggé cinikusan hangzik, taxit és autóbuszt azt EU határáig”, jegyezte meg az Európai Bizottság elnöke.

Valójában az Európai Bizottság már előkészítette az erre vonatkozó törvényjavaslatot az „érintett társaságok” elleni szankciók bevezetéséről… az migránsok illegális szállítását illetően”. Az Európai Bizottság elnöke felszólította az Európai Parlamentet, hogy mérlegelje és sürgősen hagyja jóvá ezt a november 23-án benyújtott törvényjavaslatot. Az Európai Parlament mellett ezt a törvényjavaslatot (szabályzatot) az Európai Tanácsnak is jóvá kell hagynia.

„Ezt követően az új szabályzat lehetővé teszi, hogy szankciókat szabjanak ki a harmadik ország fuvarozóira, amelyek migránsok és utasok szállításában vesznek részt a levegőben, a szárazföldön vagy tengeren. Ezáltal korlátozhatja azok műveleteit az EU-ban azzal, hogy felfüggeszti azok jogosítványai és engedélyei érvényességét, megtiltja az EU légterének használatát tranzitálás, sőt még útközben a műszaki leállást is” – jelentette ki ennek kapcsán az Európa Bizottság alelnöke.

Ismertté vált, hogy az Európai Bizottság ezen korlátozásokat egy évre vezetheti be. Ez rendkívüli normának számít, hiszen a szankciókat általában az Európai Bizottság a 27 tagország egyhangú döntése alapján vezeti be.

Az Európa Bizottság alelnöke emellett emlékeztetett arra is, hogy az EU sürgősségi segéllyel támogatta a Fehéroroszországban „csapdába esett” migránsoknak, erre a célra 700 ezer eurót utalt ki. Ez azonban még nem minden, három uniós tagország – Lengyelország, Litvánia és Lettország – számára 280 millió eurót különített el határaik biztonságának biztosítására.

NEWMAKER

 

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei