Zelenszkij reagált Putyin hisztéria-kitörésére az amerikai Tomahawk rakéták miatt

Zelenszkij reagált Putyin hisztéria-kitörésére az amerikai Tomahawk rakéták miatt

19:22 Október 12, 2025

Politika 1322 2 хвилини

Українська

Oroszország fél az amerikai nagy hatótávolságú Tomahawk rakétáktól, ezért ezek lehetnek a kulcs a békéhez Ukrajnában – jelentette ki vasárnap Volodimir Zelenszkij elnök, számolt be az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint az elnök elmondta, hogy az elmúlt két napban kétszer tárgyalt Donald Trump amerikai elnökkel. Az országok vezetői Ukrajna légvédelmének megerősítéséről tárgyaltak, különös tekintettel a Patriot és más rendszerekre, beleértve a nagy hatótávolságúakat is.

„Látjuk és halljuk, hogy Oroszország attól tart, hogy az amerikaiak Tomhawkokat adnak nekünk, ez annak a jele, hogy az ilyen nyomásgyakorlás a békét szolgálhatja” – hangsúlyozta az államfő. Szerinte mindkét ország csapatai az elnökök által megbeszélt kérdésekkel fognak foglalkozni, beleértve az energiát és a gázt is.

„Ma beszéltem Macron francia elnökkel is, a kulcs a légvédelem, a rugalmasságunk, valamint a diplomáciai intézkedések a következő hetekben, összehangoljuk az álláspontjainkat” – mutatott rá Volodimir Zelenszkij, megjegyezve, hogy Franciaország megkapja Ukrajnától a legsürgetőbb szükségleteinek listáját, és a szállítás felgyorsul.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei