Erdogan: Izrael iráni támadása állami terrorizmus
Recep Tayyip Erdogan török elnök állami terrorizmusnak nevezte Izrael Irán elleni támadását. A török parlamentben, pártja, a kormányzó iszlamista-konzervatív Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) képviselői előtt mondott beszédében hangsúlyozta: Izrael a katonai lépéssel nem várta meg az Irán és az Egyesült Államok között folyamatban lévő egyeztetések végét az iráni nukleáris programról. Ugyanakkor kiemelte, hogy Törökország továbbra is kész támogatni a válság diplomáciai rendezését – számolt be a hvg.hu.
„Törvényes és jogos, hogy Irán megvédje magát Izrael banditizmusa és állami terrorizmusa ellen” – jelentette ki, majd arról beszélt, minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy megállítsák „ezt az embertelen agressziót nemcsak Gáza, hanem Szíria, Libanon, Jemen és szomszédunk, Irán ellen is. Izrael agressziójának megállítása létfontosságú az emberiség számára”.

Azt is hozzátette, hogy Törökország felkészül a lehetséges csapásokra és forgatókönyvekre, válaszul az izraeli–iráni konfliktusra.
Izraelnek a Gázai övezetben viselt háborújára kitérve azt mondta: Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök „az övezetben elkövetett népirtással régóta túltett Adolf Hitleren”. Egy nappal korábban Erdogan – Tamím bin Hamad Ál Száni katari emírrel folytatott telefonos egyeztetésén – az izraeli kormányfőt „a Közel-Keletre leselkedő legnagyobb fenyegetésnek” nevezte.
A török elnök elmondta, hogy hétfőn elrendelte a közép- és hosszú távú rakéták gyártási volumenének fokozását, hogy ezzel növeljék az ország elrettentőképességét.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás