Vance optimista az ukrajnai békét illetően, miután Rubio azzal fenyegetőzött, hogy az USA kilép a tárgyalásokból

Vance optimista az ukrajnai békét illetően, miután Rubio azzal fenyegetőzött, hogy az USA kilép a tárgyalásokból

21:37 Április 18, 2025

Politika 2683 2 хвилини

Українська

J. D. Vance amerikai alelnök kijelentette, hogy optimista az ukrajnai béke megteremtését illetően, miután Marco Rubio amerikai külügyminiszter azzal fenyegetőzött, hogy az USA kilép a tárgyalásokból – számolt be pénteken az rbc.ua hírportál a Sky Newsra brit tévécsatornára és a Reutersre brit hírügynökségre hivatkozva.

A jelentés szerint Vance a kijelentését a Giorgia Meloni olasz miniszterelnökkel folytatott római találkozón tette. „Miközben a tárgyalások folytatódnak, nem fogom előre megítélni őket, de optimisták vagyunk és reménykedünk abban, hogy véget vethetünk ennek a háborúnak, ennek a nagyon brutális háborúnak” – mondta.

Az amerikai alelnök megjegyezte, hogy „még az elmúlt 24 órában is voltak érdekes dolgok, amelyekről beszámolhatunk”.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei