Zelenszkij a Trumppal és Vance-szel kitört botrányáról: tudom az okát, de nem akarok beszélni róla

Zelenszkij a Trumppal és Vance-szel kitört botrányáról: tudom az okát, de nem akarok beszélni róla

21:21 Március 3, 2025

Politika 2936 2 хвилини

Українська

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette, hogy tudja, miért tört ki a botrány közte és Donald Trump amerikai elnök, valamint J. D. Vance alelnök között, de nem szívesen beszélne róla, mivel bízik benne, hogy „ez a helyzet elmúlik” – számolt be hétfőn az rbc.ua hírportál az államfőnek a londoni csúcstalálkozót követő sajtótájékoztatójára hivatkozva.

A jelentés szerint Zelenszkij elmondta: „Nem szeretném megvitatni a történteket. Nem hiszem, hogy ebben a formában kellene továbbra is erős kapcsolatokat építenünk. Biztos vagyok benne, hogy ez a helyzet elmúlik, fontosabb dolgok állnak előttünk, és ha továbbra is mindannyian konstruktívak leszünk, akkor úgy gondolom, hogy pozitív eredmény vár ránk.”

Az elnök megjegyezte, hogy ő maga ismeri az eset természetét, de részleteket nem közölt. Mint hozzátette, konstruktív párbeszédet akar a szövetségesektől, elsősorban az amerikaiaktól, és azt, hogy emlékezzenek rá, ki az agresszor.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei