Fenyegető üzenetet küldött Kim Dzsongun

Fenyegető üzenetet küldött Kim Dzsongun

09:49 Január 1, 2024

Politika 1140 2 хвилини

Українська

Észak-Korea nyilvánosságra hozta, hogy jövőre 3 felderítő műholdat szeretne fellőni – derül ki a KCNA állami hírügynökség jelentéséből. Mindez egy öt napig tartó pártértekezleten hangzott el, amelyen részt vett az ország vezetője, Kim Dzsongun is – írta a dw.com.

A műholdfelbocsátás mellett Észak-Korea katonai képességeit is fokozni kívánja. 2023-ban az ország rekordszámú fegyvertesztet hajtott végre. Tervek készülnek továbbá pilóta nélküli drónok építésére, az elektronikus hadviselési képességek fejlesztésére, valamint nukleáris és rakétaerők megerősítésére.

Válaszul Phenjan sűrűsödő rakétakísérleteire Japán, Dél-Korea és az Egyesült Államok fokozta együttműködését. A közelmúltban olyan rendszert vezettek be, amely lehetővé teszi az észak-koreai rakétaindításokra vonatkozó adatok valós idejű megosztását.

Noha Észak-Korea korábban „provokációnak” minősítette Washington részvételét a Koreai-félszigeten zajló közös hadgyakorlatokon, Kim Dzsongun kijelentette, hogy Észak-Korea felhagy a Dél-Koreával való egyesülésre való törekvéssel. Azzal érvelt, hogy hibás megbékélésre és egyesülésre törekedni azokkal, akik „fő ellenségnek” tekintik őket.”

Kim Dzsongun utasította az észak-koreai hadsereget, hogy tartson fenn elsöprő erejű háborús válaszkészséget. Hangsúlyozta, hogy nukleáris válság esetén gyors reagálásra van szükség, és gyorsított előkészületeket sürgetett Dél-Korea teljes pacifikálására, minden rendelkezésre álló eszköz és erő felhasználásával, beleértve szükség esetén a nukleáris erőt is.

(portfolio.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei