A mozgósítási törvénytervezetben biztosítva lesznek az emberi jogok – ombudsman

A mozgósítási törvénytervezetben biztosítva lesznek az emberi jogok – ombudsman

16:38 December 28, 2023

Politika 1945 2 хвилини

Українська

Az új mozgósítási törvénytervezeten még dolgoznak, és biztosítva lesznek benne az emberi jogok – jelentette ki csütörtökön Dmitro Lubinec, a Legfelső Tanács emberjogi biztosa az ukrán televízió maratoni háborús adásában, számolt be az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint Lubinec jelezte, hogy tegnap megbeszélést tartott a Védelmi Minisztérium illetékes munkatársaival. Elmondása szerint a vitatott pontokban kompromisszumra jutottak, hogy biztosítsák a mozgósítást és ne sértsék az emberi jogokat.

Az emberjogi biztos hangsúlyozta, hogy a hivatala részt vesz a mozgósításról szóló új törvényjavaslat értékelésében, mielőtt a dokumentum a Legfelső tanács üléstermébe kerül. „A törvénytervezetnek az ülésterem elé terjesztésre való előkészítése során lesz a szakbizottság ülése, amelyen külön szakértői értékelést adok. És ezt azért teszem, hogy biztosítva legyenek az emberek jogai” – szögezte le Dmitro Lubinec.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei