Zelenszkij csütörtökön Hollandiába látogatott

Zelenszkij csütörtökön Hollandiába látogatott

11:00 Május 4, 2023

Politika 1160 2 хвилини

Українська

Volodimir Zelenszkij elnök Finnország után csütörtökön Hollandiába látogatott után, a helyi sajtó már közzétettek felvételeket a gépkocsikonvojáról – adta hírül az rbc.ua hírportál a NOS című holland kiadványra hivatkozva.

A jelentés szerint a helyi média arról tájékoztatott, hogy Zelenszkij a holland kormány repülőgépén repült. Az ANP hírügynökség forrásai azt közölték, hogy az ukrán elnök a tervek szerint ma találkozik Mark Rutte holland miniszterelnökkel.

Mint ismeretes, Zelenszkijnek ez az első látogatása Hollandiában az ukrán állam fejeként, és egyike Ukrajnán kívüli kevés utazásának a teljes körű háború kezdete óta. Ukrajna elnöke várhatóan ma beszédet mond Hágában Igazságosság nélkül nincs béke címmel, és felkeresi a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságot is, amely az Oroszország által az Ukrajna elleni háború során elkövetett bűncselekményeket vizsgálja.

Az államfő hollandiai látogatásának pontos részletei ugyanakkor továbbra sem ismertek. Bob Deen, a kelet-európai kérdések holland szakértője pedig azt a véleményét fejezte ki Nieuwsuur holland tévécsatornán, miszerint az ukrán elnök beszédében valószínűleg „hangsúlyozni fogja az igazságszolgáltatás és a jóvátétel fontosságát” Hágában, mint a béke és igazságosság városában.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei