A nemzeti szuverenitást hangsúlyozza új nevével a lengyel kormánykoalíció egyik kispártja

A nemzeti szuverenitást hangsúlyozza új nevével a lengyel kormánykoalíció egyik kispártja

10:27 Május 4, 2023

Politika 532 4 хвилини

Szuverén Lengyelország lesz a lengyel kormánykoalíció egyik kisebb, Zbigniew Ziobro igazságügyi miniszter által vezetett pártjának új neve – jelentették be az eddig Szolidáris Lengyelország néven ismert tömörülés szerdai varsói kongresszusán.

Az őszi parlamenti választásokra szóló pártprogramot ismertető beszédében Ziobro azzal indokolta a párt névváltoztatását, hogy Lengyelország szuverenitása most van a legnagyobb veszélyben a kommunizmus bukása óta.

„Egyszerre két veszélyes folyamattal szembesülünk. Egyfelől Oroszország véres támadó háborút folytat egy velünk szomszédos országgal szemben, ami Lengyelország számára is közvetlen fenyegetést jelenthet, másfelől Nyugat-Európában a baloldali fanatikusok olyan tervet erőltetnek, amellyel az Európai Unió (EU) föderációvá alakulna át német irányítás alatt” – magyarázta Ziobro.

Aláhúzta: nem véletlen, hogy a pártkongresszust az egyik legfontosabb lengyel állami ünnepen, az alkotmány napján tartják.

Akik az 1791. május 3-i alkotmányt elfogadták, szintén jobbá akarták tenni Lengyelországot, erősíteni akarták a lengyel szuverenitást – utalt Ziobro a 232 évvel ezelőtt elfogadott lengyel alaptörvényre, amely Európa első korszerű, demokratikus alkotmánya volt.

Lengyelország szuverenitása azt jelenti, hogy az ország mentes „az idegen diktátumoktól, az élet mindet területét, a politikát, gazdaságot, a hagyományt és a kultúrát, a jogot és az igazságügyet érintő nyomásgyakorlástól és zsarolástól” – mondta Ziobro.

A pártelnök bírálta az európai parlamenti választások új rendszerének tervét, és a lengyel családok, a keresztény hívők, a mezőgazdasági termelők, vállalkozók védelmét ígérte. Hangsúlyozta: a lengyel jog legfontosabb forrása a nemzeti alaptörvény.

Méltatta a kormánykoalíciót vezető Jog és Igazságosság (PiS) szerepét egy erős és korszerű lengyel hadsereg építésében. Hangsúlyozta a lengyel NATO-tagság fontosságát, az uniós hadsereg tervéről pedig kijelentette: „nem akarunk EU-hadsereget egy német vagy francia tábornokkal az élén”.

A Ziobro vezette párt nevének megváltoztatását a múlt héten jelezték.

Rafal Bochenek, a PiS szóvivője egy interjúban elmondta: Jaroslaw Kaczynski, a vezető kormánypárt elnöke már megvitatta a témát Ziobróval. Kaczynski a közeledő parlamenti választásokra tekintettel kockázatosnak ítélte a névváltoztatást, de a döntést a kisebb koalíciós partner vezetésére bízta.

A 460 fős lengyel alsóházban, a szejmben Zbigniew Ziobro pártjának 20 képviselője van a 228 fős kormányfrakción belül. Az április folyamán végzett felmérések átlaga szerint a PiS-frakció a szavazatok 36 százalékát kapná, ha most tartanák meg a parlamenti választásokat. Ugyanabban az időszakban a fő ellenzéki frakció, a Polgári Koalíció 26 százalékos támogatottságot élvezett.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei