Erdogan: Továbbra is kitartunk az észak-szíriai kurdok elleni katonai hadművelet mellett

Erdogan: Továbbra is kitartunk az észak-szíriai kurdok elleni katonai hadművelet mellett

10:21 Augusztus 26, 2022

Politika 1018 2 хвилини

Українська

Törökország változatlanul kitart az YPG észak-szíriai kurd fegyveres alakulat elleni katonai támadás terve mellett – jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök a dél-törökországi Bitlisben csütörtökön.

Erdogan kifejtette, hogy Törökország nem nyugszik, amíg nem alakítja ki a tervezett, 30 kilométeres szélességű „biztonsági folyosót” a török–szír határ mentén.

„A terveinkhez híven és az ország biztonsági prioritásaihoz mérten fogjuk folytatni az erre irányuló hadműveleteket” – mondta a török elnök, utalva az eddigi katonai behatolásaikra Észak-Szíriában. „Ahogy azt mondani szoktuk: lehet, hogy egy éjszaka hirtelen megjelenünk” – tette hozzá.

Törökország az elmúlt években több alkalommal is behatolt Szíriába, és foglalt el határ menti területeket. E hadműveletekben a hadsereg azokat a kurd fegyveres alakulatokat támadta, amelyeket Ankara terrorszervezeteknek tekint.

Erdogan legutóbb áprilisban figyelmeztetett egy újabb behatolási akcióra, amellyel a Kurd Népvédelmi Erők (YPG) nevű milíciát igyekeznének minél délebbre üldözni.

Oroszország és Irán – Bassár el-Aszad szíriai elnök támogatói – korábban figyelmeztette Ankarát, hogy tegyen le a katonai behatolásról, Washington pedig a két országtól függetlenül is aggodalmát fejezte ki, hogy egy újabb katonai beavatkozás Törökország részéről csak elterelné a figyelmet az Iszlám Állam terrorszervezet elleni küzdelemről.

(MTI/hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei