Vlagyimir Putyin orosz elnök beszélgetést folytatott telefonon Szíria ideiglenes vezetőjével, Ahmed es-Saraával – tolmácsolta a Kreml szerdai közlését a Reuters.
Oroszország az egyik fő támogatója volt Bassár el-Aszadnak, a decemberben megbuktatott volt szír elnöknek. Most pedig geopolitikailag sorsdöntő tárgyban akar dűlőre jutni az új államfővel.
Moszkva azt reméli, hogy továbbra is használhatja haditengerészeti és légi bázisait Szíriában.
Putyin törekszik megállapodást kötni a frissen beiktatott elnökkel arról, hogy bázisait továbbra is megtarthassa a közel-keleti országban.
A Bloomberg a Kreml közleményét idézve azt írja, a két politikai vezető „alapos eszmecserét folytatott a jelenlegi szíriai helyzetről”. A telefonhívás során Putyin elnök megerősítette Oroszország hajlandóságát a humanitárius segítségnyújtásra, valamint a kereskedelemről, a gazdaságról és a „legutóbbi damaszkuszi tárgyalásokról” is szót ejtett kollégájával – áll a közleményben.
Felidézték, Moszkva két létfontosságú szíriai katonai bázis – egy tartusi haditengerészeti kikötő és egy hmeimimi repülőtér – feletti ellenőrzését próbálta megtartani, miután szövetségesét, Bassár el-Aszad elnököt nemrégiben az iszlamista lázadók menesztették. A katonai létesítmények lehetővé tették Oroszország befolyását a Közel-Keleten és Afrikában, és ezek elvesztése jelentős stratégiai visszalépést jelentene a Kreml számára.
A Kreml kommünikéje arra is kitért, hogy szerintük a Putyin és az es-Sharaa közötti egyeztetés konstruktív, üzletszerű és érdemi volt.
Korábban már Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is lépett, és Szíriába küldte a külügyminiszterét tárgyalni, ezzel Magyarországot is beelőzve. A magyar kormány viszont bejelentette, hogy újra megnyílik Magyarország damaszkuszi nagykövetsége.
Szíria átmeneti időszakra kinevezett elnöke Ahmed es-Saraa lett – jelentette be szerdán hivatalosan Haszan Abdul-Gáni ezredes, a kormány katonai hivatalának szóvivője, számolt be az MTI.
„Bejelentjük, hogy Ahmed es-Saraa lett az ország elnöke az átmeneti időszakra, és ő látja el a Szíriai Arab Köztársaság elnökének hivatalos teendőit, és képviseli az országot külföldi fórumokon” – mondta Abdul-Gáni, az Aszad-rendszert megdöntő offenzívában részt vevő fegyveres szervezetek értekezletén. A tanácskozáson részt vettek a decemberben kinevezett ideiglenes kormány miniszterei is. Hozzátette, hogy Saraát megbízták egy ideiglenes törvényhozói tanács felállításával, amely addig marad hivatalban, amíg az az ország új, állandó alkotmányát el nem fogadják és érvénybe nem lép.
A SANA hivatalos hírügynökség szerint az új hatalom azt is bejelentette, hogy feloszlatják a Bassár el-Aszad megbuktatott elnök elleni offenzívában részt vett összes fegyveres csoportot, valamint a megdöntött rendszer hadseregét.
„Magát a forradalom részesének tekintő minden fegyveres csoportot, politikai és polgári szervet feloszlatunk, és tagjaikat az új állami intézményekbe integráljuk” – olvasható Abdul-Gáni ezredes közleményében. A feloszlatott szervezetek között van a parlament és az országot hatvan éven át irányító Baasz párt is. Minden kivételes törvényt eltörölnek, az ország 2012-ig hatályos alkotmánya lép ismét hatályba. Az Ahmed es-Saraa vezette Levantei Felszabadítási Szervezet (Hajat Tahrír as-Sám, HTS) 2024. december 8-án foglalta el a fővárost, Bassár el-Aszad elnök pedig elhagyta az országot.
During her visit to Syria's Damascus, German foreign minister Annalena Baerbock did not receive a handshake from de facto leader Ahmad al-Sharaa: "Even when I arrived, it was clear to me that there would obviously be no ordinary handshakes here." pic.twitter.com/42a2lRL5AY
Volodimir Zelenszkij elnök a keddi telefonos megbeszélése során számos kérdésről tárgyalt Svájc új elnökével, Karin Keller-Zutterrel, a beszélgetés során arra szólította, hogy csatlakozzon a Szíriának nyújtott élelmiszertámogatás ukrán programjához – számolt be szerdán az rbc.ua hírportál az Elnöki Hivatal közleményére hivatkozva.
A jelentés szerint Ukrajna új kezdeményezéséről van szó Élelmiszer Ukrajnából néven, „a szíriai nép támogatására és az élelmiszerválság megakadályozására Szíriában”. „Ez egy olyan program, amelynek keretében államunk mezőgazdasági termékeket szállít Szíriának” – mondta Zelenszkij.
Az első 500 tonna ukrán búzaliszt már elindult Szíriába. „Ukrajna felkéri partnereit, hogy csatlakozzanak ehhez a kezdeményezéshez, és segítsék helyreállítani a stabilitást Szíriában, ami egyben közös hozzájárulást jelent az élet védelméhez világszerte” – közölte az Elnöki Hivatal.
During her visit to Syria's Damascus, German foreign minister Annalena Baerbock did not receive a handshake from de facto leader Ahmad al-Sharaa: "Even when I arrived, it was clear to me that there would obviously be no ordinary handshakes here." pic.twitter.com/42a2lRL5AY
Odesa is recovering after yesterday’s strikes on the city center. Museums, the Philharmonic, many historic buildings, and the famous Odesa hotel were damaged. The attack targeted not only Ukrainians but even Norwegian diplomats working in Ukraine.
Az Egyesült Államok enyhítette a Szíria elleni szankciókat, hogy elősegítse a humanitárius segítségnyújtás szállítását az országba. Ezt az amerikai Pénzügyminisztérium közölte.
A Pénzügyminisztérium által kiadott általános engedély lehetővé teszi a szíriai állami intézményekkel kötött ügyletek végrehajtását.
A korlátozások alól kivették többek között azokat a tranzakciókat és átutalásokat, amelyek a kőolaj, földgáz és villamos energia belső szíriai szállításával kapcsolatosak, beleértve a Szíriai Központi Bankon keresztüli tranzakciókat is.
Az enyhítések vonatkoznak továbbá a saját pénzeszközök átutalására is.
Ez a lépés hangsúlyozza az Egyesült Államok elkötelezettségét annak biztosításában, hogy az amerikai szankciók ne akadályozzák a legfontosabb emberi szükségletek kielégítésére irányuló tevékenységeket, beleértve az állami szolgáltatásokat és a humanitárius segítségnyújtást
– olvasható a közleményben.
A megfelelő engedély hat hónapig lesz érvényben.
Ugyanakkor az amerikai Pénzügyminisztérium hangsúlyozta, hogy az enyhített szankciók nem vonatkoznak az Oroszországgal és Iránnal kapcsolatos ügyletekre, illetve orosz vagy iráni eredetű technológiákra, árukra, szoftverekre és szolgáltatásokra.
During her visit to Syria's Damascus, German foreign minister Annalena Baerbock did not receive a handshake from de facto leader Ahmad al-Sharaa: "Even when I arrived, it was clear to me that there would obviously be no ordinary handshakes here." pic.twitter.com/42a2lRL5AY
Érkezésekor nem üdvözölték, a fogadó állam részéről pedig senki nem fogott kezet a Szíriába látogató Annalena Baerbock német külügyminiszterrel. Baerbock a szétesett német „jelzőlámpa-koalíció” zöldpárti minisztereként járt Damaszkuszban.
Baerbock azért érkezett, hogy a nők és kisebbségek jogaiért szólaljon fel, végül kézfogás nélkül távozott – írja a Politico. A szíriai vezető Ahmad es-Saraa kézfogásra vonatkozó üdvözlésének elutasítása a héten, a damaszkuszi látogatás során „előre borítékolható volt” – mondta Annalena Baerbock német külügyminiszter. Az incidens ennek ellenére intenzív vitát váltott ki és „kézfogási botrány” kezd rá hivatkozni a sajtó, miután Baerbock utazótársa, Jean-Noël Barrot francia külügyminiszter kapott kézfogást.
During her visit to Syria's Damascus, German foreign minister Annalena Baerbock did not receive a handshake from de facto leader Ahmad al-Sharaa: "Even when I arrived, it was clear to me that there would obviously be no ordinary handshakes here." pic.twitter.com/42a2lRL5AY
Baerbock és Barrot az első nyugati vezetők, akik Szíriába látogatnak, mióta Bassár el-Aszad szír elnök rendszerét megdöntötték. Az új szír vezető, Ahmad es-Saraa fogadta a nyugati küldöttség vezetőit, aki csak a francia külügyminiszternek nyújtott kezet.
A kézfogás incidens emlékeztet az úgynevezett „Sofagate” botrányra 2021-ből, amikor Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét nem engedték odaülni a vezetői székbe egy törökországi látogatáson. Von der Leyen később azt mondta, „megbántva” és „egyedül” érezte magát az incidens során, amelyért határozottan a szexizmust okolta.
During her visit to Syria's Damascus, German foreign minister Annalena Baerbock did not receive a handshake from de facto leader Ahmad al-Sharaa: "Even when I arrived, it was clear to me that there would obviously be no ordinary handshakes here." pic.twitter.com/42a2lRL5AY
Ukrajna segíteni fog a szíriai helyzet stabilizálásában Bassár el-Aszad rezsimjének bukása után, ukrán gabonát szállítunk majd Szíria állampolgárainak – jelentette be csütörtökön Volodimir Zelenszkij elnök a Telegram-csatornáján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint az államfő tanácskozást tartott Szíriával kapcsolatban. Meghallgatta Ukrajna külügyminiszterének és Ukrajna agrárpolitikai miniszterének a beszámolóját a szíriai látogatásukról. Megvitatták a damaszkuszi tárgyalások eredményeit, a biztonsági helyzetet és a gazdasági kilátásokat.
„Ukrajna minden erőfeszítést megtesz, hogy segítse Szíria stabilizálását. Megosztjuk a Gabona Ukrajnából programot a szíriai adminisztrációval és a minden támogatásra kész partnerrel való együttműködés érdekében” – mondta Zelenszkij.
Az elnök hozzátette, hogy Ukrajna kommunikálni fog az európai országokkal és az Egyesült Államokkal, hogy Szíria támogatása a lehető legerősebb legyen. „A közel-keleti stabilitás nagyobb békét és kereskedelmet jelent minden partner számára” – hangsúlyozta Volodimir Zelenszkij.
Tragic news of a devastating Jeju Air accident at Muan International Airport in Muan County, Republic of Korea, claiming so many lives. Each life lost is an immeasurable tragedy.
On behalf of the Ukrainian people and myself, I extend heartfelt condolences to the bereaved…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 29, 2024
A szíriai új vezetés bejelentette, hogy megállapodott a fegyveres csoportokkal a feloszlatásukról. Hozzátette, hogy a jövőben ezek a védelmi minisztériumhoz tartoznak majd.
A megállapodás nem vonatkozik a kurdok vezette és az Egyesült Államok támogatta Szíriai Demokratikus Erőkre (SDF), amely jelentős területeket ellenőriz az ország északi részén.
Az új vezetés a Telegramon tette közzé kedd este, hogy megállapodás született Szíria új vezetője, Ahmad es-Saráa és a fegyveres csoportok vezetői között a feloszlatásról és a védelmi tárca alá történő rendelésről.
A megállapodás két héttel azután jött létre, hogy az Ahmad es-Saráa vezette Hajat Tahrír as-Sám (HTS) fegyveres szövetség december 8-án megdöntötte Bassár el-Aszad szíriai elnököt. Aszad hadserege összeomlott, a tagjait felszólították, hogy csatlakozzanak az új hatalom hadseregéhez.
Ahmed es-Saráa közölte: nem fogja eltűrni, hogy fegyverek kikerüljenek az állam ellenőrzése alól.
Sajtótájékoztatóján hozzátette, hogy ez az SDF övezetében működő szervezetekre is vonatkozik.
November óta az Iszlám Állam terrorszervezet elleni harcban kulcsszerepet játszó SDF a törökbarát fegyveres csoportok offenzívája ellen küzd Szíria északkeleti részén, amelyek elfoglalták a stratégiai fontosságú Tal-Rifaat beékelődést és Manbidzs városát. Az SDF keddi közleményében heves harcokról számolt be Manbidzstól keletre, amelyben 16 fegyveresét veszítette el.
Aszaad Haszan es-Sibani új szíriai külügyminiszter az X mikroblog portálon kedden figyelmeztette Teheránt, hogy ne terjesszen káoszt Szíriában, Irán tartsa tiszteletben Szíria szuverenitását.
Az iráni diplomácia hétfőn felszólította Szíriát, hogy ne váljék a terrorizmus menedékévé, egyben szintén szorgalmazta az ország szuverenitásának és területi épségének megóvását.
Irán a szíriai polgárháború idején dollármilliárdokkal támogatta Aszadot és a Forradalmi Gárda fegyvereseit vonultatta fel Szíriában, hogy hatalomban tartsa őt.