Előrehozott választás vár Bulgáriára

Előrehozott választás vár Bulgáriára

13:28 Július 28, 2022

Politika 1415 2 хвилини

Українська

Miután a Kirill Petkov miniszterelnök által vezetett bolgár kormány megbukott, és a harmadik koalíciós próbálkozás sem járt sikerrel a három legnagyobb parlamenti párt között, ősszel ismét előrehozott választást tartanak Bulgáriában.

Ezzel 2021 áprilisa óta negyedszer járulnak az urnák elé a bolgár szavazók. Petkov Nyugat-barát kormányától egyébként a törvényhozás június 22-én vonta meg a bizalmat, a kormányfő szerint azonban emögött Moszkva hibrid háborús lépései állnak. Rumen Radev államfő tíz napja adott kormányalakítási megbízást a korábbi kabinetben részt vevő szocialistáknak. Az alkotmányos rend szerint az elnöknek most fel kell oszlatnia a törvényhozást, és előrehozott választást kell kitűznie, amely feltehetően októberben lesz.

A választáson azonban könnyen lehet, hogy továbbra sem alakul ki egyértelmű, kormányképes többség, s tovább mélyül a belpolitikai válság. Elemzők szerint a nacionalista és az oroszbarát erők szerepelhetnek jól a voksoláson.

(MTI)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei