A belga parlament Iránnal kötött fogolycsere-megállapodást hagyott jóvá

A belga parlament Iránnal kötött fogolycsere-megállapodást hagyott jóvá

18:22 Július 22, 2022

Politika 1019 3 хвилини

A belga parlament szerda este, kétnapos heves vita után fogolycsere-megállapodást hagyott jóvá Iránnal – írták a helyi lapok.

A belga média szerint az egyezmény ratifikálása utat nyithat egy terrorizmus vádjával bebörtönzött iráni diplomata, Aszadollah Aszadi hazatérésének, ugyanakkor lehetővé teheti egy Iránban fogva tartott belga humanitárius munkás, Olivier Vandecasteele kiszabadítását is. A megállapodás kritikusai – többek között a Belgiumban élő iráni száműzöttek és politikai menekültek – azt állítják, hogy Belgium engedett a teheráni vezetés zsarolásának és olyan egyezményt fogadott el, amely kifejezetten Aszadi szabadon bocsátásra irányul.

Tavaly februárban egy belga bíróság húsz évi börtönbüntetéssel sújtotta Aszadit, a bécsi iráni nagykövetség egyik volt munkatársát terrorista gyilkossági kísérlet és “terrorista csoport tevékenységében történt részvétel” miatt. A bíróság megállapította, hogy az iráni diplomata egy, a teheráni vezetéssel szemben álló franciaországi mozgalom tagjai ellen kitervelt, de végül meghiúsított merénylet főszervezője volt. Aszadi a vád szerint az iráni hírszerzésnek dolgozott, és diplomáciai státusát felhasználva a bécsi nagykövetségéről irányított informátorhálózatot. Teherán dühösen reagált Aszadi bebörtönzésére, követelve, hogy Belgium ismerje el a diplomáciai státuszát és engedje szabadon.

Vandecasteele belga segélymunkást február vége óta vád nélkül tartják fogva egy teheráni börtönben, rendkívül nehéz körülmények között. A férfi családja korábban sürgette a belga hatóságokat, hogy tegyenek lépéseket a szabadon bocsátása érdekében, és üdvözölte a parlament jóváhagyását a fogolycseréről.

A belga parlament több ellenzéki képviselője úgy ítélte meg, hogy a kormány “súlyos váltságdíjat” fizet Vandercasteele-ért, és bírálta a két ország közötti megállapodást. Egy ellenzéki párt vezetője szerint a szerződés olyan precedenst teremt, amely “szörnyű következményekkel jár majd Belgium hírnevére és polgárainak biztonságára nézve”.

Forrás

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei