Trump három amerikai állam karanténjára készül, New Yorkban elhalasztják az előválasztást

Trump három amerikai állam karanténjára készül, New Yorkban elhalasztják az előválasztást

10:00 Március 29, 2020

Politika 4102 3 хвилини

Українська

Karantén alá kerülhet az Egyesült Államok három tagállama – közölte Donald Trump amerikai elnök szombaton, New York állam kormányzója pedig bejelentette, hogy elhalasztják az előválasztást.

Szeretném New Yorkot karanténban látni, mert epicentrum, New York, New Jersey, talán két-három másik helység is, talán Connecticut bizonyos részei karanténba kerülhetnek – mondta Trump szombat délelőtt, mielőtt a virginiai Norfolkba indult, hogy jelen legyen egy újabb kórházhajó indításánál. A hajó éppen New Yorkba indul.

Az elnök leszögezte: a három állam teljes lezárása csak rövid ideig tartana, és a döntés meghozatala előtt mindenképpen egyeztet az érintett kormányzókkal. A három állam teljes lezárásáról Trump úgy fogalmazott: „a legszívesebben nem tenném, de lehet, hogy szükség lesz rá”. Újságírók kérdésére válaszolva pedig elmondta, hogy egyelőre nincs szó a Nemzeti Gárda bevetéséről annak érdekében, hogy betartassák a kijárási korlátozásokat.

Andrew Cuomo, New York állam kormányzója közölte: „nem tetszik” az elnöki javaslat, és szerinte „nem betartható”. Az új típusú koronavírus okozta járvány üteme nem lassul az Egyesült Államokban. A Johns Hopkins egyetem és kórház szombat délelőtti adatai szerint az egész országban több mint 115 ezer vírusfertőzést azonosítottak, a vírus okozta betegségbe pedig csaknem több mint 1900 amerikai halt bele. A legrosszabb a helyzet pillanatnyilag New York államban, de új gócpontok alakulnak ki Floridában és Louisianában is.

Forrás: hvg

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei