Újabb ellenzéki polgármestereket vettek őrizetbe

Újabb ellenzéki polgármestereket vettek őrizetbe

18:50 Július 5, 2025

Politika 1785 2 хвилини

Українська

Az antalyai, adanai és adıyamáni önkormányzatai elleni művelet az előbb Izmirben, majd Manavgatban indított vizsgálatok nyomán indult. A kormány ellenzéki bűnszervezetről beszél.

A török Köztársasági Néppárt (CHP) által irányított önkormányzatok ellen folyó műveletek részeként szombat reggel őrizetbe vették Zeydan Karalar adanai és Abdurrahman Tutdere adıyamani polgármestert, nem sokkal később pedig Burhanettin Bulut CHP-elnökhelyettes közölte, hogy így tetttek Antalya fővárosi polgármesterével, Muhittin Böcekkel is. Bulut az X-en azt írta, hogy „akik az igazságszolgáltatást a politikai bosszú eszközekének tekintik, azokat nem érdekli a törvény, csakis a saját hatalmuk védelme. Soha nem fogjuk alávetni magunkat ennek a mocskos, a nemzet akaratát semmibe vévő rendszernek.”

Tutdere az X-en erősítette meg az őrizetbe vételét, és közölte, hogy a házában csaptak le rá a nyomozók, majd Ankarából Isztambulba vitték.

Az Euronews török kiadása azt írja, hogy jelentések szerint Karalarra már korábban elfogatóparancsot adtak, és hogy őrizetbe vétele közben házkutatásokat végeztek az adanai önkormányzat épületében.

Az isztambuli főügyészség korábban a gyanú szerint az Aziz İhsan Aktaş által irányított bűnszervezet ellen folytatott nyomozás keretében tíz személy ellen adott ki elfogatóparancsot. Aktaşt magát az Isztambul Fővárosi Önkormányzatára (IBB) összpontosító nyomozás során vették őrizetbe, de június 4-én „tényleges megbánás” miatt szabadon engedték.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei