Trump is részt vesz a NATO csúcstalálkozóján

Trump is részt vesz a NATO csúcstalálkozóján

21:12 Június 4, 2025

Politika 1805 2 хвилини

Українська

Személyesen vesz részt a NATO közelgő, hágai csúcstalálkozóján Donald Trump amerikai elnök – közölte kedden Karoline Leavitt a Fehér Ház szóvivője.

A csúcstalálkozón szó lesz majd a szövetség tagjainak katonai kiadásairól is, melyről korábban Trump azt mondta, hogy GDP-arányosan5 százalékos védelmi kiadást szeretne látni a NATO tagállamaitól. A szövetség javaslata ezt úgy teljesítené, hogy 3,5 százalékot várna el a közvetlen katonai kiadások területén, amit további 1,5 százalékos kapcsolódó költekezés például az infrastruktúra vagy a kiberbiztonság terén egészítene ki – idézi fel a Bloomberg.

A szövetség szeretné az európai földi légvédelmet is jelentősen megerősíteni.

A NATO június 24-25-i csúcstalálkozója alig pár nappal követi a G7 kanadai gyűlését, így a két találkozón a nyugati világ vezetői megvitathatják, hogyan halad Trump békekezdeményezése az orosz–ukrán háború lezárása céljából. Leavitt szerint Trump továbbra is optimista a Moszkva és Kijev közötti tárgyalásokat illetően.

(vg.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei