Trump magát az egyetlen olyan elnöknek nevezte, aki egyetlen talpalatnyi ukrán földet sem adott oda Oroszországnak

Trump magát az egyetlen olyan elnöknek nevezte, aki egyetlen talpalatnyi ukrán földet sem adott oda Oroszországnak

18:20 Március 3, 2025

Politika 2759 1 хвилина

Українська

Donald Trump amerikai elnöke kijelentette, hogy ő az „az egyetlen elnök”, aki egyetlen talpalatnyi ukrán földet sem adott oda Oroszországnak – számolt be hétfőn az rbc.ua hírportál a Trump Truth Social közösségi oldalán tett bejegyzésére hivatkozva.

A jelentés szerint az amerikai elnök azt írta: „Az egyetlen elnök, aki egyetlen talpalatnyi ukrán földet sem adott Putyin Oroszországának, az Donald J. Trump elnök. Emlékezzetek erre, amikor a gyenge és hatástalan demokraták kritizálnak, és az álhírterjesztők boldogan közölnek mindent, amit mondanak.”

Ugyanebben a bejezésben Trump holnapra „nagy éjszakát” jelentett be, amikor „mindenről kitálal”, de erről nem árult el részleteket.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei