Macron nem fogadta el a miniszterelnök lemondását

Macron nem fogadta el a miniszterelnök lemondását

20:47 Július 8, 2024

Politika 565 2 хвилини

Emmanuel Macron francia államfő hétfőn nem fogadta el miniszterelnökének, Gabriel Attalnak a lemondását, s arra kérte, hogy a folyó ügyek irányításával biztosítsa az ország stabilitását az előrehozott nemzetgyűlések választásokat követően, amelyek előző napi második fordulójában a radikális baloldali Engedetlen Franciaország, a Kommunisták, a Zöldek és a szocialisták összefogásával létrejött Új Népfront nevű baloldali szövetség végzett az élen, de nem szerezte meg a kormányzáshoz szükséges abszolút többséget, azaz a 289 képviselői helyet a parlament alsóházában.

Gabriel Attalt délelőtt fogadta az államfő azért, hogy a köztársasági szokásjognak megfelelően a miniszterelnök felajánlja a lemondását.

Emmanuel Macron viszont azt kérte tőle, hogy egyelőre maradjon a hivatalában – jelezte a megbeszélést követően az elnöki hivatal, utalva arra, hogy kevesebb mint három hét múlva kezdődnek az olimpiai játékok Párizsban.

A választások hivatalos végeredménye szerint a baloldali pártszövetség 182 mandátumot szerzett a korábbi 151 helyett, Emmanuel Macron Együtt párszövetsége – amely eddig 246 mandátummal relatív kisebbségben kormányzott – 168 képviselővel fog rendelkezni, míg az első fordulóban élen végzett, Marine Le Pen által fémjelzett Nemzeti Tömörülés a harmadik helyre szorult, de a korábbi 89 képviselői helyét 143-ra tudta növelni.

A jobbközép Köztársaságiaknak továbbra is 60 fős frakciója lesz az új nemzetgyűlésben, amely július 18-án tartja meg alakuló ülését.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei