Csehország programot indított az ukrán menekültek önkéntes hazatérésének támogatására

Csehország programot indított az ukrán menekültek önkéntes hazatérésének támogatására

18:09 Június 3, 2024

Politika 1363 2 хвилини

Українська

Csehországban támogatási program indult azoknak az ukrán menekülteknek a számára, akik ideiglenes védelemben részesültek az országban, és jelezték, hogy szeretnének visszatérni Ukrajnába – számolt be hétfőn az rbc.ua hírportál a Radio Prague International adására hivatkozva.

A jelentés szerint a Cseh Köztársaság belügyminisztériuma kísérleti projektet indít az ukrán menekültek önkéntes hazatérésének elősegítésére. Eszerint az állam fizeti a menekülteknek a menetjegyet és a betegek mentőautóval történő szállítását. A projekt júniustól novemberig tart. Az állam maximum 400 fő menetjegyét kész állni, valamint legfeljebb harminc beteg egészségügyi szállítását megszervezni.

A cseh kormány május közepén fogadta el a koncepciót. A programra az állami költségvetésből 5,5 millió koronát különítettek el. A menekültek csak egyszer élhetnek majd a fizetett önkéntes hazatérés lehetőségével.

A cseh belügyminisztérium közlése szerint áprilisban mintegy 339 ezer ukrán állampolgár élt Csehországban, akik Oroszország teljes körű inváziója miatt hagyták el hazájukat. Az elmúlt hónapokban gyakorlatilag nem változott az ideiglenes védelem alatt álló ukrán menekültek száma az országban.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei