Zelenszkij: a NATO-tagok önálló döntése csapatok küldése Ukrajnába, de eddig a szavakon nem jutottak túl

Zelenszkij: a NATO-tagok önálló döntése csapatok küldése Ukrajnába, de eddig a szavakon nem jutottak túl

10:43 Május 22, 2024

Politika 550 2 хвилини

Українська

Nyugati csapatok bevetése Ukrajnában minden NATO-tag önálló döntése, de ez eddig csak szavakban merült ki, nekünk még nem ajánlottak fel semmit – jelentette ki Volodimir Zelenszkij elnök a The New York Times című amerikai lapnak adott interjújában, számolt be az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint Zelenszkij minden állam független döntésének nevezte azt, hogy csapatokat vessen be Ukrajnában, így a NATO-tagok esetében is. „Kétségtelen, hogy háborúban álló országként örömmel fogadunk minden segítséget és támogatunk egy ilyen döntést” – tette hozzá.

Az elnök ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Ukrajnának még senki nem ajánlott fel semmit. „Az első jelzések a médián keresztül érkeztek Franciaországból, Emmanuel Macrontól. Beszéltünk vele, hogy mire gondol. Két dologban van logika, amit egyértelműen megértettem. Ez egy Ukrajna területén zajló kiképzés, csak a folyamat felgyorsítása, anélkül, hogy el kellene küldenie a dandárt máshová, egyik vagy másik országba, majd visszahozni, és az is időbe telik, hogy alkalmazkodjanak a háborús körülményekhez” – mutatott rá.

Az államfő kiemelte, hogy Ukrajnában gyorsabban zajlik a kiképzés, és folyik az eszközjavító központok építése is. „De sok médiabeszéd van mögötte. Eddig ez az ötlet nem mozdult sehova. Nem látom, csak szavakban. De ennek ellenére hogyan lehet ellene lennünk? Mi csak támogatjuk” – tette hozzá Volodimir Zelenszkij.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei