Bulgáriában újabb előrehozott parlamenti választásokat kell tartani

Bulgáriában újabb előrehozott parlamenti választásokat kell tartani

15:33 Március 28, 2024

Politika 660 3 хвилини

Українська

Bulgária Van Ilyen Nép (ITN) nevű pártja csütörtökön azonnal elutasította az államfő kormányalakítási felkérését, megnyitva az utat Rumen Radev elnök számára, hogy előrehozott választásokat írjon ki.

Az ITN lépésére azután került sor, hogy a jobbközép Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért-Demokratikus Erők Szövetsége (GERB-SZDSZ) pártszövetség és koalíciós partnere, a Folytatjuk a változást (PP) egyaránt kijelentette, hogy nem tudott új kormányt létrehozni.

Ivajlo Vlagyimir Vlagyivicsev, a párt szóvivője, aki visszaadta a mandátumot az államfőnek, azt mondta: „Köszönjük a bizalmat, és megértjük a nehéz helyzetet, amelybe az alkotmány szükségtelen módosítása hozta önöket. A többség, amely elfogadta (ezt a módosítást), káros. Örülünk, hogy a kilenchónapos hatalmi agónia véget ért, (vissza kell térni) a szavazóurnákhoz”.

Radev azt mondta, ebben a helyzetben megkezdi ügyvezető miniszterelnök keresését, hogy megalakítsa a technikai kabinetet, amelynek feladata az előrehozott választások megszervezése lenne.

Bulgáriát a 2020-as korrupcióellenes tüntetések óta belpolitikai bizonytalanság sújtja. A 2023. áprilisi választásokig az országot a Radev által kinevezett ügyvivő kormányok irányították, mivel nem volt stabil választott koalíció.

A hónap elején Marija Gabriel külügyminiszter nem tudott kormányt alakítani, miután március 5-én lemondott Nyikolaj Denkov, a PP miniszterelnöke. Denkov azért távozott, hogy a GERB-SZDSZ kilenc hónapig vezethesse a kormányt, ahogyan arról a tavalyi választások után megállapodtak. Szerdán ő is elutasította Radev kormányalakítási felkérését.

A tavaly áprilisi választásokon a GERB-SZDSZ végzett az élen, 69 mandátumot szerezve a 240 fős parlamentben. A PP által vezetett blokk 64 helyet szerzett. Két év alatt ez már az ötödik választás volt az országban.

Az alkotmány értelmében a bolgár parlamentnek nem kell feloszlatnia magát az előrehozott választások előtt.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei