Interjú Heizer Antallal, Magyarország új kijevi nagykövetével

Szeptember 27-én adta át megbízólevelét Ukrajna elnökének Magyarország új kijevi nagykövete, Heizer Antal, aki 1986-ban végzett a moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében, majd többek között Szlovákiában, Kazahsztánban és Albániában is képviselte hazáját. Magyarországon a 2000-es években a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatalt is vezette. Október 11–12-én Magyarország új kijevi nagykövete első hivatalos látogatására érkezett Kárpátaljára, melynek végén interjút adott a Kárpátalja hetilapnak.

– Örült kijevi nagyköveti megbízatásának, vagy ez most inkább büntetés a háborús helyzet miatt?

– A diplomatákra azt szokták mondani, hogy olyanok, mint a katonák vagy a rendőrök. Van rangunk, beosztásunk, és természetesen oda megyünk, ahova a szolgálat szólít bennünket. Nekem úgy alakult a diplomata-pályafutásom, hogy nagyon nehéz helyeken is szolgálhattam. A kilencvenes évek elején Albániában kezdtem, még a régi rendszerben, Európa legsötétebb diktatúrájában, később visszatérhettem nagykövetként Albániába, akkor már egy gyönyörű, fejlődő országba. Az ember soha nem tudja, hogy az a feladat, amelyet éppen kap, az három-négy év után – amikor a kiküldetése lezárul – milyen végeredményt hoz. Úgy gondolom, hogy bármelyik szomszédos országban szolgálni nagyon szép felkérés, még akkor is, ha nehéz feladat, sőt ez számomra még inkább megtisztelő. 2006-ban Szlovákiába mentem nagykövetnek, akkor ott is bonyolult helyzet volt, és amikor 2011-ben hazajöttem, már egy sokkal kedvezőbb szituációban jöhettem el Pozsonyból. A diplomata életében az is szép feladat, ha egy teljesen problémamentes országban dolgozhat, de mégiscsak nagyobb kihívás az, ahol látod, hogy tenned kell. Nekem ez egy kihívás.

– Kijevbe most vihetik magukkal a családjukat a diplomaták? Ön például egyedül érkezett?

– Most a magyar rendszerben semmiféle megkötés nincs, családtagjaink kiutazhatnak. Velem is kinn van a feleségem, aki a nagykövetségen kulturális és oktatási ügyekkel fog foglalkozni, remélem, hogy sok szép projektet tudunk majd megvalósítani. A kollégák többségének, akinek a családi helyzete olyan, kinn van a házastársa, azzal együtt is, hogy mint a tavalyi evakuáció során, ha a helyzet úgy alakul, akkor készek vagyunk a központ utasításainak megfelelően lépni. Különben Kijev jól védett a légitámadások ellen – nekem ez a tapasztalatom. Persze egy civil embernek mindig idegesítő, ha zúgnak a szirénák, vagy ha a belső légvédelem lő le valami támadó eszközt, amikor halljuk a süvítést.

– Szeptember 27-én adta át Ukrajna elnökének a megbízólevelét. Az Elnöki Hivatal által közzétett fotón látható, ahogy Zelenszkij elnökkel négyszemközt is beszélgettek.

– Ez egy nagyon szép, megható ünnepség keretében zajlik, minden országban különböző módon, a helyi protokollszokásoknak megfelelően történik. Kijevben ennek a sajátosságát a háborús helyzet jelentette, hisz természetes módon semmilyen rendezvény nem veszélyeztetheti az elnök biztonságát, ezért az előkészítése egy sokkal bizalmasabb kapcsolatépítésen keresztül történt. Maga a rendezvény a Szent Szófia-székesegyház kertjében és belső tereiben nagyon megható és szép volt. Hét nagykövet adta át egymás után a megbízólevelét, és valamennyiünknek volt lehetősége az elnökkel és kíséretével külön is beszélni. Az államfővel néhány percnyi érdemi párbeszéd is folyhatott. Egyébként az európai kultúra arról szól, hogy minden nagykövetnek a megbízólevele átadásakor van lehetősége beszélni a fogadó ország első emberével. Itt is ez történt, ami egy civilizált, normális eljárási rend. Vannak olyan országok, ahol csoportos megbízólevél-átadás történik, és nincs mód közvetlen beszélgetésre. Ahol én idáig nagykövet voltam, a kazahsztáni Nurszultántól Albániáig, mindenütt ez az európai rend érvényesült. Örültem annak, hogy ezt a pár percet ki tudtuk használni arra, hogy a kétoldalú kapcsolatok pozitív elemeit hangsúlyozzuk.

– Amióta hivatalosan is nagykövetként képviselheti Magyarországot Ukrajnában, elsőként Ternopilban adott át magyar állami kitüntetéseket, majd Kárpátaljára vezetett az útja. Megyénkben a kétnapos látogatása során kikkel találkozott? Eredményes volt a látogatása?

– Mi, magyar diplomaták udvariasak vagyunk. Egy ilyen látogatást természetesen az adott megye első számú vezetőinél kell kezdeni. Nagyon örülök annak, hogy az ungvári főkonzulátusunk szervezésében találkozhattam a katonai közigazgatás vezetőjével és a megyei tanács nemrég megválasztott vezetőivel, egy rövid, de nagyon tartalmas beszélgetésünk volt. Majd ezt követően, másfél napon keresztül a magyar közösség képviselőivel, egyházi, polgári, civil szervezeti vezetőivel találkozhattam. Közülük sokakkal nem most találkoztam először, hisz korábban többször is voltam Kárpátalján, mint a Külügyminisztérium illetékes főosztályának vezetője, de mégiscsak látni a projektek megvalósulását, a változást, ami az elmúlt három évben történt, ez egy pozitív élmény volt. A következő években pedig a programom rendszeres eleme lesz, hogy Kárpátalját mint Magyarország fő kontaktmegyéjét meglátogassam, azzal együtt is, hogy szeretném, ha a kijevi nagykövetség tevékenysége az ország belső területeire is kiterjedne. De természetesen tisztában kell lennünk Magyarország lehetőségeivel és prioritásaival.

– Magyarország Kijevi Nagykövetsége most is ugyanúgy működik, mint békeidőben?

– A vízumtevékenységet Kijevben az összes európai uniós nagykövetség felfüggesztette még a háború kitörésekor. Ukrán állampolgároknak nem kell vízum, tehát ilyen probléma nem jelenik meg. Harmadik ország állampolgáraitól pedig azt kérjük, hogy jelentkezzenek az ungvári főkonzulátuson. Egyébként a nagykövetség létszámát teljeskörűen feltöltöttük, minden diplomatánk a helyén van, és próbálunk normális életet élni abnormális körülmények között.

– Ön a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatalt vezette 2002 és 2006 között Magyarországon. Ebből következően jobban megérti a kárpátaljai magyar közösség gondjait és a kisebbségi jogok kérdéskörének a szakértője?

– Ennél többről van szó. Én magyarországi német vagyok, tehát magam is egy kisebbségi népcsoporthoz tartozom. Veszprém megyei német vagyok, a családunk az okiratok szerint 1711-ben jelent meg először Magyarországon, tehát több mint 300 évvel ezelőtt, az Ottomán Birodalom visszaszorításával telepítették be őseinket. Magyarországon, a Bakony vidékén élünk, a XX. századi világégések és az 1956-os események hatásai miatt is mondhatom, hogy tipikus közép-európai történet a mi családunk története, pont ezért a családban összegyűlt a közép-európai bölcsességnek egy része, ami a tolerancia irányába mutat.

Amikor lehetőségem nyílt az első diplomáciai kiküldetéseim után kisebbségi kérdésekkel foglalkozni Magyarországon, a belső kisebbségi ügyekkel, akkor én ezt örömmel fogadtam. 1996 óta foglalkoztam ezzel a területtel, és valóban, ennek a munkának a csúcsa a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal elnöki pozíciója volt. Államtitkárként a magyarországi tizenhárom nemzeti és etnikai kisebbség problémáival foglalkozhattam, és valóban, pont a kisebbségi származásom és a kisebbségpolitikában eltöltött múltam miatt vagyok kritikusabb a kisebbségek ellen szóló véleményekkel és hangulatkeltéssel szemben. Nem tudok elképzelni olyan érdeket, amely valós indok lehet arra, hogy mondjuk egy 40 milliós ország esetében egy 150 ezres közösséget bárki negatívan vagy ellenségként szemléljen. Ez persze az állam hozzáállásán múlik. Amikor államtitkár lettem, a kisebbségi hivatal élén és a kisebbségi törvény alapján azt kértem, hogy németül tehessem le az államtitkári eskümet, s akkor ezt megtehettem Magyarországon, mert ez volt a kérésem, amit senki nem vitatott, nem kérdőjelezték meg. Valóban, a kisebbségi létnek ez a lényege, hogy amit én gondolok, a családom és a közösségem, annak a lehetőségét az állam nemcsak hogy ne tiltsa, hanem támogassa. Egyébként a kisebbségi közösségek mindig és mindenhol hídszerepet játszanak, és ezt nem lehet elvitatni tőlük. A pozitív szerep bármilyen konfliktushelyzetben jelen van. Ezt szeretném Ukrajnában is képviselni a saját családom és személyes meggyőződésem alapján.

– Korábban említette, hogy informális szinten már felvette a kapcsolatot Fegyir Sándorral, a fronton harcoló egyetemi tanárral, aki hamarosan Ukrajnát fogja nagykövetként képviselni Budapesten.

– Örülnék annak, ha Magyarországon nagykövet képviselné Ukrajnát, hisz amikor arról beszélünk, hogy a diplomáciai csatornákat nyitva kell tartani, és ez legyen a fő kommunikációs csatorna, akkor fontos, hogy a csatornának két vége legyen. A budapesti nagykövet is olyan, aki egyébként – ahogy én látom – pozitívan szemléli a magyar közösséget, saját személyes tapasztalatai alapján is tudja, hogy kik a magyarok. Remélem, hogy hamarosan Budapesten lesz. Ahogy az ukrajnai gyakorlatnak megfelelően felkészítésre bekerül a kijevi Külügyminisztériumba, nekem a diplomáciai tradíciók alapján kötelességem lesz még a Budapestre utazása előtt meghívni őt egy találkozóra. Én ezzel élni szeretnék, remélem, hogy rövidesen sor kerül rá. A döntés az ő utazása kapcsán már nem Budapest, hanem Kijev kezében van.

– Hogyan történt az informális kapcsolatfelvétel önök között?

– Személyesen leültünk egy ungvári cukrászdában, Bacskai főkonzul úr baráti segítségével. Pár szót beszélgettünk, megvan a személyes kontaktus. Legközelebb, ha kell, tudjuk, hogy ki van a telefon másik végén. A mai világban a diplomácia is modernebbé vált, nem klasszikus rejtjeltáviratokon keresztül folyik a kommunikáció, a mobiltelefonok időszakában a telefonos kapcsolattartás nagyon fontos. Igaz, ez majd akkor válik kettőnk között aktuálissá, ha ő is be tudja tölteni a funkcióját, amit már hivatalosan bejelentettek és megkértek számára.

– Most a legrosszabb a két ország viszonya Ukrajna három évtizeddel ezelőtti függetlenné válása óta, a kisebbségek jogkorlátozása, Magyarország békepárti álláspontja, a gabonaexport-tilalom miatt, hogy csak a legismertebb vitás kérdéseket említsem. A mostani háborús helyzetben lát lehetőséget a kétoldalú viszony javítására?

– Az említett három kérdésben, de bármilyen más kérdésekben is a magyar politika álláspontja teljesen világos és nyílt. Semmiféle titkos szándékunk nincs, amit a magyar politika nyilvánosan mond, azt képviseli a kétoldalú tárgyalásokon is. Arról is nyilvánosan beszélünk, hogy mi Magyarország alkotmányos kötelezettsége a saját nemzeti közösségeivel kapcsolatban, ahogy arról is, hogy energetikai területen mik a magyar állam érdekei. A háború vagy a béke kérdésében a vezetőink nap mint nap megnyilatkoznak, tehát a magyar politika egy kiszámítható partneri politika, ami ráadásul azzal indul, hogy Magyarország segíti Ukrajnát a háború első napja óta, és segíteni fog az utolsó napig. Segíteni fog az újjáépítésben is, már részt is veszünk ebben. Ukrajnát Magyarország részéről semmilyen meglepetés nem érheti, ami nagyon fontos dolog.

– Ugyanakkor Magyarország nem támogatja fegyverekkel és lőszerrel Ukrajnát a háborús erőfeszítéseiben, míg sok szomszédos ország igen.

– Sok szomszédos ország igen, és több NATO-ország nem. Magyarország azok közé az országok közé tartozik, amelyek amit gondolnak, azt ki is mondják. Vannak olyan országok, amelyek nem olyan világosan mondanak ki dolgokat. Vannak, akik örülnek annak, ha Magyarország mond ki dolgokat bizonyos ügyekben. Azt gondolom, hogy a mi álláspontunk teljesen tisztességes, nem beszélünk mellé. Természetesen meghallgatjuk partnereink ellenvéleményét is, azok is alakíthatják az álláspontot. Azt viszont teljesen természetesnek gondolom, hogy egy ország vezetői elsődlegesen – Trump elnök óta ezt kimondottan is – a saját országuk és nemzeti közösségük érdekeit kell hogy képviseljék.

– Végül az idő a magyar kormány ukrajnai háborúval kapcsolatos álláspontját igazolhatja?

– Nemcsak az itt dúló háború, hanem a világ sok konfliktusa kapcsán itt lenne az ideje, hogy visszatérjünk a diplomáciai eszközök alkalmazásához. Az elmúlt évek során a világ több térségében azt tapasztaljuk, hogy előtérbe kerültek a katonai megoldások. Hosszú évtizedekig, ha Európában bármilyen konfliktusnak csak a jele megjelent, akkor a diplomaták voltak azok, akik ezt elkezdték kitárgyalni. Bizonyára nagyon nehéz körülmények között – gondoljunk például a helsinki folyamatra. Remélem, hamarosan eljön majd az az idő, amikor a diplomatáké lesz a főszerep, mert konfliktusokat szerintem fegyverekkel nem lehet megoldani. A fegyveres megoldások csak újabb konfliktusokat szülnek. A diplomáciai eszközök időszaka lassan újra eljön, bár ez hosszú évek tárgyalását jelentheti, nehéz út. Ugyanakkor személyes véleményem szerint sincs annál rosszabb megoldás, mint amikor nap mint nap fiatal emberek halnak meg a fronton.

– Nagykövet úr, köszönjük a válaszait, és sok sikert kívánunk küldetése teljesítésében!

(Badó Zsolt/Kárpátalja hetilap)