Újabb nemzetközi válsággá fajulhat a bosznia-hercegovinai politikai krízis?

Kezdjük azzal a ténnyel, hogy az utóbbi időben a világközösség és a politika résztvevői komolyan aggódnak az egyre súlyosbodó, a háborút követő időszak alatt példátlan bosznia-hercegovinai belpolitikai helyzet kapcsán.

A bosznia-hercegovinai események komoly aggodalomra adnak okot, mivel nagy a valószínűsége egy új nemzeti konfliktusnak a Balkánon, amely, mint tudjuk, vagy ahogyan mondani szokták, az egyik „legérzékenyebb pontja”. Bármilyen konfliktus a Balkánon, jelen esetben, Bosznia-Hercegovinában, amelynek fővárosa Szarajevó, azonnal kellemetlen, az első világháborúval valamint a közelmúltban, az 1992–1995-ös boszniai háborúval kapcsolatos asszociációkat vált ki.

A jelenlegi konfliktus lényege, hogy a Szerb Köztársaság, egyike annak a két formációnak Bosznia-Hercegovinán belül, határozott lépéseket tett Bosznia-Hercegovinából való kilépéshez azért, hogy a későbbiekben megvalósítsa azon elképzelését, hogy a Belgrád fővárosú Szerb Köztársasághoz csatlakozzon.

A Daytoni egyezmény (1995) értelmében Bosznia-Hercegovina két részből áll: a Bosznia-Hercegovina Föderáció (a muszlim-horvát rész) és a Szerb Köztársaság. A Daytoni megállapodás alapján létrehozták a Legfelsőbb Képviselő intézményét is, amelyet a legnagyobb hatalommal és az Alkotmány „egyszemélyes” értelmezési jogával ruházták fel. Az ország erőegyensúlyának támogatására egy Elnökség is működik, amelyben mindhárom nép képviselői képviseltetik magukat: a bosnyákok, a szerbek és a horvátok.

A jelenlegi konfliktus eszkalációjának oka az volt, hogy Valentin Incko, az előző Legfelsőbb Képviselő ez év augusztusában aláírta a Bosznia Büntető Törvénykönyve módosításáról szóló rendeletet, amely öt évig terjedő szabadságvesztést ír elő a „népirtás vagy háborús bűnök elkövetésének kísérletéért”. A jóváhagyott rendelet a srebrenicai bűntettekre vonatkozik, ahol 1995 júliusában a Ratko Mladic tábornok parancsnoksága alatt közel 8 ezer muzulmánt öltek meg.

A Szerb Köztársaság határozottan ellenezte az állásfoglalást. Szakértők szerint azonban az elmúlt hetekben a konfliktus eszkalálódott. Többek között, Milorad Dodik, a bosnyákok három oldalú elnökségének tagja frontális támadást intézett Bosznia állami intézményei ellen.

Ugyanakkor kijelenette, hogy Bosznia-Hercegovina egy „mesterséges” állam, amelyet fel kell „oszlatni”, és a muszlim lakosságtól meg kell szabadulni, és csatlakozni kell Belgrádhoz, és „mítosznak” nevezte a srebrenicai eseményeket. Dodik még komoly embereket is ledöntött az osztályról. Így ez év szeptember végén bejelentette azon szándékát, hogy Csehországban külön adminisztrációt alakítson ki, és olyan törvényeket hozzon, amelyek megfosztják az embereket jogaiktól. Dodik ennek kapcsán már komoly lépéseket tett. Ez év szeptember végén bejelentette azon szándékát, hogy létrehozza a Szerb Köztársaság külön hadseregét, és olyan törvényeket jóváhagyni, amelyek megfosztják a bosnyák állam intézményeit jogaiktól.

A bosnyákok vezetőjének egy újabb manővere – a bosnyák horvátok pártjával, a Horvát Demokratikus Unióval való szövetség. A horvátok, akik közül néhányan szintén támogatják a szétválást, támogatják Dodikot arra számítva, hogy siker esetében ők is meg tudják ismételni az ő szeparatista cselekményeit.

Csak a muszlim bosnyákokat képviselő pártok maradnak Bosznia-Hercegovinában az „állami intézmények egyetlen fellegvárai”. A bosnyák politikusok azonban egyfajta „politikai csapdába” estek, mert ha nem reagálnak minden provokációra, azt gyengeségként értelmezik. És amikor azt ígérik, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel megvédik Bosznia területi integritását, „háborús felbujtóknak” nevezik őket.

Ugyanakkor valójában új politikai helyzetet teremtve az országban, szorosabbra fűzve az Oroszországgal való a kapcsolatokat, a Szerb Köztársaság legmagasabb politikai vonzerőközpontjaként pozicionálva magát, Milorad Dodik státuszát arra használja, hogy befolyásolja az USA és az EU álláspontját. Ezért sok szakértő szerint Joe Biden amerikai elnök adminisztrációjának újra a boszniai misszióra kell utasítania a NATO-erőket (amelyet 2004-ben adott át az EU-haderőnek).

Tekintettel arra, hogy jelenleg mindössze néhány száz katona tartózkodik Boszniában, az Európai Unió hadereje nyilvánvalóan képtelen ellenállni a regionális és összeurópai biztonság fenyegetettségének. Ezért a szakértők úgy vélik, hogy csak a NATO-erők és azok Boszniába való áthelyezése lehet az elrettentő erő, ami garantálja, hogy a daytoni egyezmény nem lesz lerombolva.

Ám a NATO-erők Bosznia-Hercegovinába való bevezetése nem kisebb geopolitikai helyzetet okozhat, mint amit az első világháború okozott. Ha 1992-ben Oroszország nem igazán tudta befolyásolni a helyzetet, akkor ma már más a helyzet, ami sokkal inkább emlékeztet az 1914-ben kialakult helyzetre.

A kutatók szerint akkoriban az Orosz Birodalom katonai körei aktívan támogatták az Ifjú Bosznia („Mlada Boszna”) szervezetet, amelynek a szerb Gavrilo Princip is tagja volt. Ez a szervezet szorgalmazta Bosznia kiválását az Osztrák–Magyar Birodalomból és a Szerb Királysághoz való csatlakozást.

Ezért attól, hogy sikerül-e még kiutat találni az újabb „bosnyák” válságból, és attól, hogy tanóraként fog-e szolgálni Európa, az EU, a NATO és az Egyesült Államok számára függ a Balkán és az egész világ nyugalma és biztonsága. Azt azonban az idő dönti, hogy ez megtörténhet-e, és milyen módon.

NEWSMAKER