A vártnál korábban távozhat jelenlegi posztjáról Alekszandar Vucsics

A vártnál korábban távozhat jelenlegi posztjáról Alekszandar Vucsics

12:42 Június 11, 2026

Politika 153 2 хвилини

Українська

Alekszandar Vucsics szerb elnök a Belgrádi Rádió egyik műsorában arról beszélt, hogy akár a következő három-négy hónapnál is korábban távozhat jelenlegi tisztségéből – számolt be róla a Danas.

Arra a kérdésre, hogy tervezi-e lemondását ebben az időszakban, úgy válaszolt: „talán még korábban”. Kijelentését egy személyes megjegyzéssel is alátámasztotta.

„Már elkezdtem összepakolni a könyveket az Elnökségen. Rengeteg könyvem van, és azt nézegetem, hová tehetném őket” – fogalmazott.

A szerb államfő ugyanakkor arról is beszélt, hogy nap mint nap foglalkoztatja a miniszterelnök-jelöltség gondolata. Elmondása szerint egy fontos találkozó vár rá még az este folyamán.

Vucsics a közelgő választások kérdésére is kitért. Szerinte a voksolást néhány hónapon belül megtartják, a pontos időpont azonban még nem eldöntött.

A választásokat három vagy négy hónapon belül megtartják. Júliusban vagy augusztusban nem lesznek választások, az pedig már egy másik kérdés, hogy addigra kiírják-e őket – mondta a szerb elnök.

Hozzátette, hogy szerinte az, hogy a választásokra három vagy négy hónap múlva kerül sor, elsősorban technikai kérdés.

(origo.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei