Zelenszkij: Ukrajna 25 Patriot rendszer megrendelését tervezi
Kijev huszonöt Patriot légvédelmi rendszer megvásárlásáról készül szerződést kötni, a finanszírozás egyik legfőbb forrásaként pedig a befagyasztott orosz vagyont jelölte meg – jelentette be Volodimir Zelenszkij elnök.
Volodimir Zelenszkij felvázolta nagyszabú fegyverbeszerzési terveit. Elmondása szerint a Patriot rendszereket több év alatt, évente szállítanák, és Ukrajna arra törekszik, hogy több európai ország elsőbbséget biztosítson számára a beszerzésben. Az ukrán vezetés ezeket a rendszereket tartja a leghatékonyabbnak az orosz ballisztikus rakéták ellen. Az elnök rámutatott: a kulcsfontosságú európai NATO-tagállamok rendelkeznek Patriotokkal, köztük az Egyesült Államok tulajdonában lévő egységekkel is.

„Ez azt mutatja, hogy ha mindenki együttműködik, és megvan a jó szándék, akkor éppen ezekkel az amerikai rendszerekkel a Fehér Ház segíthetne nekünk, hogy mi kaphassuk meg őket” – fejtette ki.
A finanszírozás elsődleges forrásaként a befagyasztott orosz vagyon felhasználását nevezte meg, de hangsúlyozta, hogy más pénzügyi lehetőségeken is dolgoznak. Az ukrán elnök szerint a szövetségesekkel közösen, elsősorban Donald Trump amerikai elnök erőfeszítéseinek köszönhetően, közelebb kerültek a háború lehetséges befejezéséhez. Hangsúlyozta, hogy az ukrajnai konfliktus léptéke, a bevetett haditechnika és a hadműveletek mérete miatt sem hasonlítható össze a közel-keleti helyzettel. Úgy véli, a több mint három éve tartó harcok után most teremtődtek meg a feltételei a valódi előrelépésnek a béke felé.
Ebben a szellemben tesszük meg lépéseinket. A Tomahawkok és más új eszközök is ezek közé tartoznak, amelyek valóban rászoríthatják Oroszországot a háború befejezésére – tette hozzá.
A béketárgyalásokkal kapcsolatban Zelenszkij kőbe vésett feltételeket fogalmazott meg. Leszögezte, hogy az ukrán csapatokat nem vonják ki a Donyeck-medencéből, hiába ragaszkodik ehhez Moszkva. Elutasította azt az orosz érvelést, hogy a területek Oroszországhoz tartozását már rögzítették az alkotmányukban.
Ha holnap Putyin elnök még valamit beleír az alkotmányukba, akkor nekünk megint ki kellene vonulnunk valahonnan? És ha én beleírnék például két oroszországi megyét Ukrajna alkotmányába, akkor ők onnan kivonulnának? Ez egy működésképtelen modell – érvelt.
Figyelmeztetett: ha Ukrajna elfogad egy számára kedvezőtlen területi kompromisszumot, a jövőben minden másról nélküle fognak dönteni.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás