Zelenszkij támogatja Trump kijelentését az ukrajnai háború megállításáról

Zelenszkij támogatja Trump kijelentését az ukrajnai háború megállításáról

17:32 Október 18, 2025

Politika 1369 2 хвилини

Українська

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Donald Trump amerikai elnöknek a háború leállításának szükségességéről szóló szavaira reagálva hangsúlyozta, hogy készen áll minden olyan formátumra, amely közelebb hozhatja a békét – számolt be szombaton az rbc.ua hírportál Zelenszkij péntek esti nyilatkozatára hivatkozva.

A jelentés szerint az ukrán elnök elmondta: „Országaink érdekében és a jelenlegi körülmények között úgy gondolom, hogy meg kell állnunk ott, ahol most vagyunk, és Trumpnak igaza van – fontos, hogy ezt megállítsuk, és utána elkezdjünk egy párbeszédet.” Mint kifejtette, az ellenségeskedés megszűnése után a különböző csoportok és vezetők közötti tárgyalásokra kell áttérni a tartós béke elérése érdekében.

„Egyetértek Trumppal abban, hogy mindkét félnek abba kell hagynia, de a probléma Putyinnal van. Nem mi kezdtük ezt a háborút” – jegyezte meg Volodimir Zelenszkij, hangsúlyozva, hogy „készen áll minden olyan formátumra, amely közelebb hozhatja Ukrajnát a békéhez”.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei