Újabb találkozó lesz Orbán Viktor és Donald Trump között
Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Karmelita Kolostorban adott interjút, amelyben az egyiptomi békecsúcsról, Donald Trump amerikai elnökkel való kapcsolatáról, következő találkozásukról, valamint a közelgő uniós csúcsról is beszélt.
A miniszterelnök a Mandiner TV-nek adott interjújában elmondta, hogy az egyiptomi békecsúcsra szóló meghívásról szombat este értesült, amely váratlanul érte. A találkozó célja az izraeli–palesztin konfliktus rendezése volt, amelyen az amerikai elnök és több közel-keleti vezető is részt vett. Orbán Viktor itt személyesen is beszélt Donald Trumppal, az USA elnökével, akivel való kapcsolatára az interjúban is kitért.

A miniszterelnök szerint a személyes viszonyuk kifejezetten jó, ezért hamarosan újabb találkozóra kerül sor közöttük.
Van időpont is, és a tárgyalási tematika is 80 százalék körüli állapotban van – mondta a kormányfő, hozzátéve, hogy elsősorban gazdasági kérdésekről, köztük a kettős adóztatás egyezményéről fognak tárgyalni.
A közelgő uniós csúccsal kapcsolatban – ahol Ukrajna támogatása lesz a fő téma – Orbán Viktor két javaslatról beszélt: az Európában élő oroszok vagyonának befagyasztásáról és az uniós csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez szükséges egyhangúság eltörléséről.
Az interjú végén a miniszterelnök megemlítette, hogy az október 23-i uniós csúcs miatt kénytelen lesz írásban elküldeni a magyar álláspontot, és felkérni a szlovák miniszterelnököt, hogy képviselje Magyarországot, amíg ő meg nem érkezik a Békemenetről.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás