Zelenszkij Trumppal tárgyalt az Ukrajnába irányuló fegyverszállítások korlátozásának feloldásáról
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Donald Trump amerikai elnökkel tárgyalt a fegyverszállításokra vonatkozó korlátozások feloldásáról, hogy elrettentse Oroszországot – közölte Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerit a külügyminiszter megjegyezte, hogy Zelenszkij elnöknek nagyon produktív megbeszélése volt Trumppal, és „ez egyike volt azoknak a történelmi jelentőségű megbeszélésnek, amelyek megváltoztatják a paradigmát”.

Az urán diplomácia vezetője tisztázta, hogy a tárgyaláson a befagyasztott orosz vagyonról is szó esett. Elmondása szerint Kijev nagyon reméli, hogy előrelépés lesz ebben az irányban, mivel „igazságos, hogy az agresszor államnak kell fizetnie az atrocitásokért, amelyeket az agressziójával okozott”.
„Természetesen szóba került az Ukrajnának szállított fegyverekkel kapcsolatos tabuk feloldása. Kellene egy elrettentő csomag. Oroszországnak meg kellene értenie, hogy Ukrajna az ellene irányuló 600-800 drónnal történő támadással arányos, vagy akár nagyobb választ fog adni” – jegyezte meg Andrij Szibiha.
(vb/rbc.ua)
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás