Oroszország már nem olyan erős, mint régen, Európa „szét fogja rúgni a fenekét” – Kellogg
Az orosz hadsereg már nem rendelkezik akkora erővel, mint ahogy állítja, és az európai államok készen állnak a Kreml elleni visszavágásra – jelentette ki szombaton Keith Kellogg, az amerikai elnök különmegbízottja Kijevben, a Viktor Pincsuk Alapítvány által szervezett YES 2025 éves konferencián, számolt be az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint Kellogg kifejtette: „Az ukránoknak sikerült jelentősen gyengíteniük az orosz hatalmat. Oroszország már nem az, ami egykor volt. Az európaiak most egyre erősebbek, és ha én lennék Putyin, abbahagynám az atomfegyverekre való emlékeztetést, mert Nagy-Britanniának, Franciaországnak, nem is beszélve az Egyesült Államokról, ugyanezek megvannak.”
A különmegbízott megjegyezte, hogy Európára tekintve elmondható, hogy már a határain dúl a háború. „Az orosz hadseregről beszélgettünk, és elhangzott az a kifejezés, hogy „mindenképpen szétrúgjuk a feneküket”. Nem olyan erősek, mint amilyennek látszani szeretnének. Igen, erős hadseregük van, de nem olyan erős, mint amilyennek beállítják magukat” – tette hozzá Keith Kellogg.
(vb/rbc.ua)
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás