Donald Trump szerint az orosz elnök kész lenne elfogadni európai békefenntartó erők jelenlétét Ukrajnában – az amerikai elnök erről újságírók előtt beszélt, amikor Emmanuel Macron francia elnököt fogadta hétfőn a Fehér Házban.
Donald Trump közölte, hogy a békefenntartók kérdéséről kifejezetten beszélt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, akinek nincs kifogása ez ellen. Az elnök azt is kifejtette, hogy Oroszországgal szeretne elérni gazdasági téren is előrelépést, ami érinthet Oroszországban is megtalálható ritka ásványi kincseket.
„Ők rendelkeznek olyan értékes dolgokkal, amiket mi tudnánk használni, mi pedig rendelkezünk olyan dolgokkal, amiket ők tudnának használni” – fogalmazott Donald Trump a lehetséges amerikai–orosz gazdasági viszonyrendszer alapját illetően, és hozzátette, hogy egy ilyen kapcsolat a világ tartós békéje szempontjából is hasznos volna.
Az amerikai elnök újságírói kérdésére elmondta, hogy akár már ezen a héten vagy a következő héten találkozhat Volodomir Zelenszkij ukrán elnökkel, ha az amerikai–ukrán gazdasági partnerségről szóló megállapodás aláírásra kerül Washingtonban. Megjegyezte, hogy szívesen látja az ukrán államfőt fehér házi dolgozószobájában, és hozzátette, hogy közel van az egyezség véglegesítése.
Donald Trump amerikai elnök támogatta azt az elképzelést, hogy európai fegyveres erőket telepítsenek Ukrajnába békefenntartó misszió céljából. Elmondása szerinte „nagyszerű” az európai csapatok telepítése Ukrajnában. Ezt az újságírókkal való találkozóján jelentette ki Mar-a-Lagoban, számolt be a Jevropejszka Pravda.
„Ha ők (az európaiak – szerk.) meg akarják csinálni, akkor az nagyszerű. Én támogatom. Ha ezt meg akarják tenni. Úgy gondolom, hogy ez nagyszerű lesz”, hangsúlyozta az amerikai elnök.
Trump hozzátette, hogy „ha megkötjük békemegállapodást, akkor nem küldenek amerikai csapatokat Ukrajnába, „mert túl messze vagyunk”.
„De nagyszerű lenne (európai) csapatokat állomásoztatni ott. Én nem tiltakoznék ez ellen”, biztosított Trump.