Trump két héten belül dönti el, milyen irányban lép tovább a háborút illetően
Donald Trump két héten belül dönt arról, hogy két lehetőség közül milyen irányban lép tovább az ukrajnai háborút illetően. Az amerikai elnök erről a Fehér Házban beszélt pénteken.
Donald Trump újságírók kérdéseire válaszolva kijelentette, hogy két hét múlva döntést hoz. „Ez egy nagyon fontos döntést lesz arról, hogy lesznek-e súlyos szankciók, vagy súlyos vámok, vagy mindkettő, vagy semmit nem teszünk, hanem azt mondjuk, a ti harcotok” – fogalmazott az elnök.

Kifejtette, hogy döntése a két oldal hozzáállásán is múlik.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája és melyek az okok” – fejtette ki az elnök.
Donald Trump a Munkácson amerikai befektetésből épült elektronikai üzemet ért csütörtöki orosz rakétatámadás kapcsán feltett kérdésre azt mondta, hogy egyáltalán nem örül neki, hozzátéve, semminek nem örül, aminek köze van ehhez a háborúhoz.
Az elnök ismét elismerte, hogy az orosz–ukrán konfliktus rendezése nehezebb, mint gondolta, és megjegyezte, „azt gondoltam, hogy mostanra már megoldjuk, de rengeteg ott a gyűlölet”.
Az amerikai The Federalist korábban arról írt, hogy már a háború 2022-es kezdetén világos volt, hogy Oroszország nem fogja elfogadni Ukrajna teljes függetlenségét és NATO-tagságát, aki ennek az ellenkezőjében hitt, az illúziót kergetett.
Kiemelték, hogy azt mindig is sejteni lehetett, hogy a háború lezárásával kapcsolatos áttörést csak az orosz és az amerikai elnök között történő sikeres tárgyalások hozhatnak.
Steve Witkoff, Donald Trump Trump különmegbízottja néhány napja úgy fogalmazott: „Olyan megállapodás körvonalazódik, amely lényegében az 5. cikkely nyelvezetét adja Ukrajnának – ez igazi áttörés.”
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás