Donald Trump kijelölte utódját, ő lehet a következő amerikai elnök?
Donald Trump amerikai elnök kedden arról beszélt, hogy jelenlegi alelnöke, J.D. Vance valószínűleg a Republikánus Párt elnökjelöltségének várományosa lesz 2028-ban. Az elnök megemlítette azt is, hogy Marco Rubio külügyminiszter Vance-szel közösen is szerepet vállalhat a jövőbeni pártbeli vezetésben.
Donald Trump kedden, a South Court Auditorumban tartott rendezvényen nyilatkozott a 2028-as elnökválasztásról, ahol éppen egy új elnöki rendeletet írt alá a Los Angeles-i olimpiai munkacsoport létrehozásáról. A Fox News Fehér Házi tudósítója, Peter Doocy kérdezte meg, hogy J.D. Vance lesz-e a Make America Great Again mozgalom következő arca, miután Trump korábban kijelentette, nem indul harmadszor az elnökségért.

„A teljes republikánus mezőnyt ki lehetne most söpörni” – jegyezte meg Doocy, mire Trump így válaszolt: „Valószínűleg igen. Végül is ő az alelnök, és úgy gondolom, Marco (Rubio) is olyan valaki, aki talán valamilyen formában összeállna JD-vel.”
Trump hozzátette: „Úgy gondolom, fantasztikus embereink vannak – néhányan itt is a színpadon –, szóval még korai erről beszélni, de az biztos, hogy remek munkát végez. Jelenleg ő lenne valószínűleg a favorit.”
Bár korábban Trump és szövetségesei felvetették a harmadik ciklus lehetőségét, az amerikai alkotmány ezt egyértelműen kizárja.
Marco Rubio, aki 2016-ban még Trump ellen indult az előválasztáson, azóta hűséges támogatójává vált az elnöknek. Egy múlt havi interjúban, amely Lara Trump műsorában, a Fox News csatornán került adásba, Rubio egyértelművé tette: ő maga nem kíván indulni 2028-ban, viszont J.D. Vance-t alkalmas jelöltnek tartja.
„Szerintem J.D. Vance nagyszerű jelölt lenne, ha úgy dönt, hogy indul” – mondta Rubio, méltatva Vance alelnökként végzett munkáját, és hangsúlyozva, hogy elégedett jelenlegi szerepével Trump kabinetjében.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás