Trump: a Hamász nem akar megállapodást, meg kell szabadulnunk tőlük

Trump: a Hamász nem akar megállapodást, meg kell szabadulnunk tőlük

14:16 Július 26, 2025

Politika 1212 3 хвилини

Pénteken a Fehér Házban újságíróknak nyilatkozva Trump azt mondta, hogy a Hamász nem igazán érdekelt a tűzszünet elérésében vagy a Gázában fogva tartott izraeli túszok szabadon bocsátásában. Elsétáltak a tárgyalásokról, és most harcok lesznek, tette hozzá az amerikai elnök az Israelhayom tudósítása szerint.

Az amerikai kormány felfüggeszti részvételét a gázai tűzszünetről szóló tárgyalásokon és haza rendeli az Egyesült Államok delegációját a Dohában zajló egyeztetésekről – jelentette be Steve Witkoff különleges elnöki megbízott még csütörtökön. A diplomata közölte, hogy a lépés oka a Hamász önző hozzáállása, amely az amerikai álláspont szerint azt mutatja, hogy a palesztin fegyveres szervezet részéről hiányzik a valódi szándék a tűzszünetre Gázában.

Ezt követően Benjámin Netanjahu úgy nyilatkozott pénteken, hogy Izrael „más lehetőségeket is megvizsgál a Hamász által fogva tartott túszok visszahozatalára”. A zsidó állam miniszterelnöke hozzátette: „A Hamász az akadálya a túszok szabadon bocsátásának.

Amerikai szövetségeseinkkel együtt most alternatív lehetőségeket fontolgatunk, hogy hazahozzuk túszainkat, véget vessünk a Hamász terroruralmának, és tartós békét biztosítsunk Izrael és a régiónk számára.”

Pénteken ugyanerről beszélt a Fehér Házban újságíróknak nyilatkozva Trump is, aki egyetértett Witkoff-fal, és megerősítette az amerikai álláspontot, miszerint a Hamász nem érdekelt a tűzszünetben vagy a Gázában fogva tartott izraeli túszok szabadon bocsátásában.

„A Hamász soha nem akart igazán megállapodást.

Azt hiszem, meg akarnak halni, és ez nagyon rossz.

Elérkeztünk arra a pontra, ahol a munkát be kell fejezni. Követeléseket fogalmaztak meg. Sok túszt szabadon engedtünk. Most már az utolsó túszoknál tartunk, és tudják, mi fog történni, ha az utolsó túszokat kiszabadítják. Ezért utasítják el az üzletet. Láttam, hogy megtörténik.

Elsétáltak a tárgyalásokról, és most harcok lesznek. Ki kell tisztítanunk őket. Meg kell szabadulnunk tőlük” – vonta le a következtetést az amerikai elnök.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei