Szirszkij Trumphoz fordult, hogy segítsen „áthelyezni a háborút” Oroszország területére
Az ukrán vezérkari főnök Donald Trumptól azt kérte – az WP-nek adott interjúban –, hogy biztosítsanak Ukrajnának nagy hatótávolságú rakétákat, és engedélyezzék azok használatát orosz célpontok ellen. Ezzel reméli, hogy sikerül „áthelyezni a harcot” az agresszor területeire.
Az USA-nak és Európának sürgősen több légvédelmi rendszert és rakétát kell átadnia Ukrajnának, valamint fel kell oldania Joe Biden korábbi tiltását az amerikai eszközök bevetéséhez Oroszország ellen
– hangsúlyozta.

Szirszkij kifejtette, hogy a légvédelmi rendszerek, mint például az amerikai Patriotok, drónelhárító eszközök és könnyű repülőgépek „nagyban segítenék” az ukránoknak az orosz támadások kivédését. Emellett ha korlátlanul rendelkezésre állnának középhatótávú és nagyobb hatósugarú rakéták – mint az amerikai ATACMS és a német Taurus –, ezek lehetővé tennék, hogy Ukrajna lassítsa az orosz fegyvergyártást, és támadásokat hajtson végre a fegyverelőállító létesítmények ellen.
„Célpontjaik gyakorlatilag mindent magukban foglalnak – repülőtereket, településeket, infrastruktúrát… Ezért természetesen szükségünk van balisztikus rakétákra, hogy méltó ellenállást adjunk az ellenségnek.”
A főparancsnok szerint egyetlen rakétafegyver is már elrettentő erővel bír, és reményét fejezte ki, hogy Trump segítségével a folyamat sokkal gördülékenyebb lehet.
Arra a kérdésre, hogy az ukrán raktárakban még rendelkezésre állnak-e nagy hatótávolságú, precíziós rakétarendszerek, Szirszkij nem adott konkrét választ.
Hiánycikk továbbá Ukrajnában a 155 mm-es tüzérségi lőszer és páncélozott járművek is – szögezte le a tábornok. „Motivált és bátran támadó katonáink vannak, de szükségük van modern, megbízható felszerelésre.”
Kiemelte, hogy az amerikai engedély megadása a rakéták bevetésére Oroszország Kurszk régiója ellen „fordulópontot jelentett” a harkivi front stabilizálásában: „Mindannyian sokat tettünk – nyilvánosan és hallgatólagosan – azért, hogy megértessük az ilyen típusú hosszú hatótávolságú fegyverek használatának szükségességét az oroszországi területeken.”
Beszélt arról, hogy a tavalyi nyár nagyon nehéz volt Ukrajna számára, mivel az oroszok intenzív támadó műveleteket terveztek, köztük támadást a Szumi régió ellen. Emellett fokozták dróngyártásukat, és új pénzügyi ösztönzőket vezettek be az utánpótlásra, ami nehezítette Ukrajna helyzetét a fronton.
A mozgósítás ügyét „nagy problémaként” említette, felhívta a figyelmet, hogy Oroszország dezinformációval és támadásokkal igyekszik aláásni ezeket a folyamatokat. Kiemelte: az alkalmas korú férfiak többségét elsősorban a magasabb fizetés motiválja – ha többet kínálunk, több jelentkező lenne.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás