Zelenszkij: az ásványkincs-megállapodás aláírása a Trumppal történt vatikáni találkozó első eredménye
Az Ukrajna és az Egyesült Államok közötti ásványkincs-megállapodás Volodimir Zelenszkij és Donald Trump Vatikánban tartott találkozójának első eredménye – számolt be csütörtökön az rbc.ua hírportál az ukrán elnök esti videoüzenetére hivatkozva.
A jelentés szerint Zelenszkij elmondta, hogy már tájékoztatták az Ukrajna és az Egyesült Államok közötti ásványkincs-megállapodás aláírásáról. „A megállapodás jelentősen megváltozott az előkészítési folyamat során. Most egy valóban kiegyensúlyozott megállapodásról van szó, amely lehetőséget teremt Ukrajnában meglehetősen jelentős beruházásokra, ezen felül pedig az ukrajnai termelés jelentős korszerűsítésére és – ami nem kevésbé fontos – az országunkban működő joggyakorlat modernizálására is” – tette hozzá.

Az elnök elmondása szerint a megállapodás egy gazdaságélénkítési alap létrehozását is magában foglalja, amely Ukrajnában fektet be. „Beszéltünk az Egyesült Államok elnökével, Donald Trumppal – a Vatikánban tartott találkozón – arról, hogy készen állunk egy megállapodás megkötésére. Valójában most már megvan a vatikáni találkozó első eredménye, ami valóban történelmi jelentőségűvé teszi” – mutatott rá.
Az államfő azt is megjegyezte, hogy a Trumppal folytatott találkozó tartalmas volt, és 100%-ban kihasználta a lehetőséget. „Köszönet ezért. És még egyszer köszönöm csapatainknak – az ukránnak és az amerikainak. A megállapodáson végzett munka valóban professzionális volt, és bár a tárgyalások időnként nehezek voltak, az eredmény erős” – hangsúlyozta Volodimir Zelenszkij.
(vb/rbc.ua)
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás