
Zelenszkij: az Amerikával kötendő ritkaföldfém-megállapodásban nincs szó ukrán adósságról, mert az igazságtalan lenne
Volodimir Zelenszkij elnök közölte, hogy a kormány tagjai pozitívan értékelik a ritkaföldfém-megállapodás végleges változatát, és hangsúlyozta, hogy személyesen látta a dokumentumot, és azt tervezi, hogy dolgozni fog rajta – számolt be szerdán az rbc.ua hírportál az államfő sajtótájékoztatójára hivatkozva.

A jelentés szerint Zelenszkij elmondta, hogy az általa felvetett fő kérdések megfelelően tükröződnek a megállapodás szövegében. „Számomra az volt a legfontosabb, hogy nem vagyunk adósak, nincs a megállapodásban 500 milliárdos tartozás, sem 350, sem 100. Ez igazságtalan lenne velünk szemben” – hangsúlyozta.
Az elnök azt is megjegyezte, hogy a keretmegállapodáson belül megoldották az alap kérdését. Hangsúlyozta, hogy ez egy olyan partnerségi projekt, amely figyelembe veszi Ukrajna érdekeit. „Ez az alap ukrán-amerikai, nem csak amerikai” – mutatott rá Volodimir Zelenszkij, hozzátéve, hogy Ukrajna hálás az Egyesült Államoknak, és kész az együttműködésre.
(vb/rbc.ua)

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás